10 éve nem emelik a nyugdíjminimumot. Így a legalacsonyabb nyugdíjból élőktől már évi 108 ezer forintot vesz el a kormány, miközben Orbán Viktor személyesen „nagyvonalúan” 10 ezer forintos ajándékutalványt osztogat királyi kegyként. Persze ez tökéletesen illeszkedik az Orbán-kormány társadalompolitikájába: aki az út szélén van, azt lehetőleg lökjük is bele az árokba.

Egyre szégyenletesebb az a szemfényvesztés, ami a nyugdíjemelés körül zajlik. Orbán Viktor az egyik kezével elveszi a nyugdíjasoktól azt, ami a törvény szerint nekik jár, másik kezével pedig kegyként ajándékot osztogat az adófizetők pénzéből. A trükk meglehetősen egyszerű: a költségvetési törvénybe a szakértők által vártnál alacsonyabb inflációval tervez a kormány, így formálisan betartja a jogszabályt. A valóságban azonban még az Orbán Viktor jobb keze, Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzésében is a kormány által használt 1,6%-nál jóval magasabb, 2,3%-os áremelkedés szerepel. Ez az „aprócska” eltérés éves szinten egy átlagos nyugdíjasnál több mint 10 ezer forint különbséget jelent. Orbán Viktor tehát a 10 ezer forintos Erzsébet utalvánnyal csak azt adja vissza, amit éppen elvett. Ez bár bosszantó, az átlagos nyugdíjat (havi 120 ezer forint) kapók esetében most nagy eltérést nem okoz és az elmaradt emelést utólag, a 2018-as választások előtt pár hónappal, épp a kampányhoz időzítve, pótolja majd a kormánynak.

Azonban éppen a legszegényebbek esetében a valóság ennél sokkal borúsabb: a nyugdíjminimumból, vagy az azt alig meghaladó ellátásból élők ugyanis sokkal rosszabbul járnak. Az éves nyugdíjemelés ugyanis csak a már korábban megállapított ellátásokra vonatkozik. Azonban az új nyugdíj megállapítások, illetve számos más, fix összegű szociális ellátás esetében a legkisebb összeget számszerűen határozza meg a törvény: 28 500 Ft. Márpedig ez az összeg 2008 óta változatlan. Ez azt jelenti, hogy ha valaki csak a nyugdíjminimumra jogosult, az induló nyugdíjként ugyanúgy 28 500 forintot kap ma, mint 10 évvel ezelőtt. Csak éppen 10 év alatt, még ha az elmúlt években nagyon le is lassult az infláció, összesen közel egyharmadával romlott a forint vásárlóértéke. Azaz ma azok esetében, akiknek legalább 20 év szolgálati idejük volt, a legkisebb megállapítható nyugdíjnak nem 28 500 forintnak kellene lennie, hanem 37 500 forintnak. Így havonta 9000 forinttal, évente összesen 108 ezer forinttal több pénz jutna nekik. Ugyanez igaz számos más, a nyugdíjminimumhoz kötött szociális ellátásra is.

Magyarán: épp a legnehezebb körülmények között élőktől ma már évente 108 ezer forintot vesz el a kormány. S míg 2008-ban, a világválság idején az államcsőd elkerülését szolgálta az állami kiadások befagyasztása, ma már bőven jut mindenre, ami a miniszterelnöknek fontos: stadionra, felcsuti kisvasútra, vizes VB-re, olimpiai felkészülésre. Ennek fényében a havi 9000 forintos elvonás már nem az arcátlanság, hanem az embertelenség kategóriájába esik. (Megjegyzem: még a nyugdíjminimumhoz is 20 év szolgálati idő kell, azaz az erre jogosultak sem „ingyenélők”, ahogy azt sokan hajlamosak mondani - hanem legalább 20 évig fizettek járulékot.)

Az Együtt szerint a nyugdíjrendszerben alapvető dolog a kiszámíthatóság és az átláthatóság, egy tisztességes kormány ennek szem előtt tartásával cselekszik. A nyugdíjasoknak az ad védelmet a gazdaság hullámzásával szemben, ha minden évben pontosan az infláció mértékével emelik a nyugdíjakat. A nyugdíjakról szóló törvény, helyesen, ezt írja elő. Ez egyben azt is garantálja, hogy az emelés beépül a nyugdíjakba. Nem úgy, mint az egyszeri jelleggel osztogatott jutalmak, amiből vagy jut jövőre vagy nem. Az Együtt számára elfogadhatatlan az is, hogy az Orbán-kormány intézkedései miatt a magyar társadalom egyre végletesebben szétszakad. Ezért nem jut még a gazdasági növekedés idején sem pénz a legszegényebbeknek. Orbánék gyakorlatával ellentétben, ha van mozgástér a költségvetésben extra támogatásra, akkor azt nem szétosztogatni kellene karácsony előtt, hanem azt kellene megvizsgálni, hogy melyek azok a társadalmi csoportok, amelyeknek célzott segítése a leginkább indokolható. A kiszámíthatóság és átláthatóság ugyanis attól is megvéd, hogy a kormány kijátszhassa a társadalom különböző csoportjait egymással szemben. Hiszen amikor valakinek többet adnak, akkor valaki másnak kevesebb jut, és nemcsak a nyugdíjasok között vannak olyanok, akiknek gondot okoz a mindennapos megélhetés.

Nem kell ahhoz munkanélkülinek lenni, hogy ne a wellness-nyaralás, hanem az iskolatáska vagy a 9500 forintos BKV-bérlet megvásárlása okozzon gondot. Az pedig a magyarok döntő többségének elérhetetlen álom marad, hogy a nyugdíjas évekre vagy komolyabb betegség esetére takarékoskodjon. Azonban a cafeteria-rendszer átalakítása ismét megmutatta, hogy az Orbán-kormány nemcsak nem érti, hanem nem is akarja megérteni, hogy milyen napi megélhetési nehézségekkel küzd ma rengeteg munkavállaló, az pedig végképp nem izgatja őket, hogy miből lesz majd egyszer nyugdíjunk.

Az őszi adócsomag részeként a héten döntött az Országgyűlés az úgynevezett cafeteria juttatások rendszerének átalakításáról. A cafeteria keretében, bizonyos előre meghatározott célokra a szokásosnál alacsonyabb adózással, juthatnak a munkavállalók egy kis fizetéskiegészítéshez. A cafeteria-rendszer hagyományosan több célt szolgál: a társadalom számára hasznos célok felé tereli a kiadásokat (pl. nyugdíj vagy egészségmegőrzési célú megtakarítások), illetve hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez (pl. az idegenforgalomban és a vendéglátásban jellemző adóelkerülés mérséklése). A gyakorlatban azonban a cafeteria egyre inkább a hazai adórendszer és gazdaságpolitika állatorvosi lovává vált, és ez a ló 2017-ben a korábbinál is súlyosabb betegségek tüneteit fogja mutatni.

A legújabb törvénymódosítás nyomán kikerül a kedvezményes adózási körből az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári befizetés, a helyi bérlet (ez gondolom nem fontos azoknak, akik inkább helikopterrel szeretnek közlekedni), az iskolakezdési támogatás, a munkahelyi étkeztetés és az Erzsébet-utalvány. Ezekre a juttatásokra az eddigi kb. 35% helyett ezentúl közel 50% közterhet kell majd befizetni. (A változások közül egyedül az Erzsébet-utalvány esetében nem a Kormány saját szándéka, hanem az Európai Bíróság döntése áll.)  Ezzel szemben a Széchenyi Kártyán keresztül fizetett szállás, vendéglátás és szabadidő nemcsak, hogy a kedvezményes kategóriában marad, hanem az eddigi évi 200 ezer forinttal szemben már összesen 450 ezer forintig adható juttatás ezekre a célokra. Arról már ne is beszéljünk, hogy míg az egészségmegőrzés céljából végzett sportolást vagy szűrővizsgálatot 50% adó és járulék terheli, addig a meccsekre a belépőket továbbra is teljesen adómentes juttatásként lehet majd megvenni, és még az erre vonatkozó évi 50 ezer forintos felső értékhatár is eltörlésre kerül. De hát ez nem lep meg senkit, hiszen az egész ország pontosan tudja, hogy a miniszterelnök úr kedvenc hobbija minden fillért megér.

Persze nem azzal van alapvetően baj, hogy nyaralásra, pihenésre ösztönzik a munkavállalót, hiszen az valóban fontos és sokak számára még fapados kivitelben is luxuskiadás. (Halkan azért meg kell jegyezni, hogy a turizmus növekvő támogatása mögött ott van az is, hogy ebben az iparágban egyre nagyobb az Orbán-klán gazdasági érdekeltsége). A focimeccs belépő adómentes támogatása is inkább idegesítő, mint káros. Az egészben megjelenő aránytévesztés azonban nagyon súlyos problémákra utal: miközben az Orbán-kormány szétverte a magánnyugdíjpénztári rendszert és súlyos károkat okozott a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer fenntarthatóságában is, közben továbbra sem hajlandó komolyan venni az öngondoskodás ösztönzését. Márpedig a jelenlegi demográfiai, munkaerőpiaci és kivándorlási tendenciák mellett egy dologban biztosak lehetünk: a ma dolgozó fiataloknak és középkorúaknak még annyi nyugdíjuk sem lesz, mint a mai nyugdíjasoknak. Ezt mindenki tudja, csak szinte senki sem mer belegondolni, hiszen a perspektíva annyira riasztó.

Azonban egy kormányzatnak nem az a dolga, hogy elbújjon a súlyos társadalmi problémák elől! A kötelező nyugdíjrendszerek és az önkéntes, hosszú távra szóló megtakarítások állami támogatása mögött ugyanis épp az a közgazdasági érv áll, hogy az egyének hajlamosak rövid távra tervezni, ezért az államnak kell ösztönöznie a hosszú távú célokra való felkészülést. Tőlünk nyugatabbra, a „normális” országokban az adókedvezményeket elsődlegesen a nyugdíj- vagy egészségügyi, esetleg lakhatási vagy oktatási célú megtakarításokra adják. Ezek ugyanis olyan, a köz számára is fontos dolgok, amelyekre évtizedes távlatban kell felkészülni. Azt viszont az állampolgárokra bízzák, hogy mennyit költenek nyaralásra és hogy hova utaznak.

Az Együtt álláspontja szerint ezen a területen is teljes szemléletváltásra van szükség. A jelenlegi adópolitikával szemben sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az alacsony vagy átlagos keresetűek is meg tudjanak takarítani hosszú távra. Esetükben ugyanis csak a kis összegű, de rendszeres megtakarítások ösztönzésével van esély azt elérni, hogy legyen némi tartalékuk a nehéz helyzetekre, betegség vagy az öregség idejére. Ehhez a jelenleginél több és célzottabb támogatásra van szükség.  Persze ez nem egy négy éves projekt és nem hoz azonnal szavazatokat. De akkor is szakítani kell az „utánunk a vízözön” politikával, mert majd eljön az a nap, amikor az Orbán-rezsim már nem lesz sehol − de mi akkor is itt leszünk, és akkor is meg kell majd valamiből élnünk.

Utóirat: hogy ne legyek teljesen igazságtalan, meg kell említenem, hogy az adómentes körbe bekerült az úgynevezett mobilitási célú lakhatási támogatás. Ez remélhetően egy jó dolog lesz, mert segítség lehet azok egy részének, akiknek a munkavállalás miatt az ország másik részére kell költözniük.

 „Azok élnek az utcán, akik ott is akarnak” – tolta a teljes felelősséget a tartós hajléktalanságért az érintettekre Nyitrai Imre, a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár.  Eközben a valóságban a kormány alig ad segítséget a lakhatási válságban élőknek. Az Együtt azt javasolja, hogy a Rogán Antal által kilobbizott kockázatos pilótajáték, a nemzeti otthonteremtési közösségek (NOK) létrehozatalára szánt 3 milliárd forintot sürgősen csoportosítsa át a kormány a leginkább rászorultak lakhatásának támogatására.

Úgy tűnik, az Emberi Erőforrások Minisztériumában tényleg feltétel a vezetői kinevezésekhez a szociális érzék teljes hiánya és az embertelenség. Ezúttal Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős államtitkára vizsgázott arcátlanságból jelesre, emberségből viszont megbukott. A hajléktalanellátásról az m1 televízió szerda reggeli adásában beszélve Nyitrai kijelentette „Ma Magyarországon nem kellene az utcán élni… Magyarország képes mindenkinek a lakhatását biztosítani… azok élnek az utcán, akik ott is akarnak…”

Arcpirító, hogy a szociális ügyekért felelős politikus kizárólag a hajléktalanokat teszi felelőssé reménytelen helyzetükért! Egy normálisan működő országban pár órával később Nyitrai Imre már nem lett volna helyettes államtitkár. De persze Magyarországon hiába kiabálnánk, hogy „Mondjon le!”, az állítólag keresztény értékeket valló és a családot a középpontba helyező Fidesz-KDNP kormányban az ilyen bátor szavakért valószínűleg kitüntetés jár.

Csak a tények kedvéért: miközben a  kormányzat a téli időszakban körülbelül 11 ezer főnek tud éjszakára fedelet biztosítani, A Város Mindenkié csoport kutatása szerint 2015-ben ennek háromszorosa, több mint 30 ezer ember vett igénybe valamilyen, hajléktalan emberek számára nyújtott nappali ellátást. A Habitat for Humanity kutatása szerint pedig több mint egymillió embert érint a lakhatási szegénység: akár a lakás rossz minősége, akár a túlzsúfoltság, akár a tartozás miatt lekapcsolt közüzemi szolgáltatások miatt, és továbbra is 140 ezer jelzálogszerződéssel rendelkező adós volt 90 napon túli fizetési elmaradásban.

Az államtitkár „Magyarország képes mindenkinek a lakhatását biztosítani” kijelentésével ellentétben ezeknek az embereknek ma az állam szinte semmilyen segítséget nem nyújt lakhatási helyzetük javításához és a kormányzati szándék sem látszik ennek megváltoztatására. Az ugyan igaz, hogy a lakáshoz jutást támogató kiadások 2017-ben tovább emelkednek, 211 milliárd forintra. Azonban ez a pénz kizárólag ingatlanvásárlást, kisebb részben saját tulajdonú ingatlan felújítását ösztönzi és csak a magasabb jövedelmű, jobb helyzetű családok számára elérhető. A fenti összegből jut 3 milliárd forint  a Rogán Antal által kilobbizott, leginkább egy kockázatos piramisjátékot  jelentő nemzeti otthonközösségeknek (NOK) is.  Ezzel szemben a hajléktalan ellátásra szánt kb. 9 milliárd forint kizárólag a hajléktalanellátó rendszer fenntartását szolgálja, nem a hajléktalanság csapdájából való kitörést. Ez utóbbi célra a sokat átkozott Brüsszel pénzéből most indul el végre egy "elsőként lakhatás" nevű program, erre azonban mindössze 1,7 milliárd forint jut. Azoknak, akiknek van lakásuk, csak éppen az szinte lakhatatlan állapotú, sötét, vizes, kifűtetlen, nem jut semmilyen érdemi segítség, és évek óta hiába várjuk állami bérlakások építését is.

A fennálló támogatási aránytalanságon csak keveset segítene, de legalább szimbolikusan előrelépés lehetne, ha a Rogán-féle NOK-os pilótajáték helyett a jövő évi 3 milliárd forintot is inkább a hajléktalanok lakáshelyzetének rendezésére fordítaná a kormány. Ezt most még megteheti, mivel a Világgazdaság minapi értesülése szerint még egyetlen NOK szervező sem adta be az MNB-hez a szükséges működési engedély kérelmeket. 

Nem lenne nehéz belátni, hogy nemcsak a rászorulóknak, de az egész társadalomnak is érdeke lenne a lakhatási válságban lévők helyzetének javítása. Az emberségességi megfontolásokon túlmenően a krízishelyzetbe kerülők lakhatásának támogatása ugyanis kevesebbe kerülne, mint amikor valaki hajléktalanként szakad ki a társadalom szövetéből és szorul tartósan állami segítségére. A szolidaritás, mint sok más esetben, a társadalom többsége számára is jobban megéri!

Persze nem vagyok naiv.  Hiába közelednek a hideg téli napok, továbbra is inkább jut majd pénz helikopterezésre, mint a legszegényebbek lakáshatási feltételeinek javítására. És tudjuk jól, hogy Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak sem kell majd lemondania vállalhatatlan kijelentése miatt. Pedig micsoda meglepetés lenne, ha egyszer végre máshogy történnének a dolgok.