Kétszer is megfizetnek, na de nem az újkori Döbrögik, hanem a kiszolgáltatott közmunkások a polgármestereik által elkövetett bűnökért! Pórul járnak először, amikor a polgármesterek rabszolgaként árusítják ki őket helyi vállalkozóknak. Majd másodszorra akkor, amikor ezért a hatóság bírságot szab ki az önkormányzatra, de a közmunkásoknak továbbra sem fizetik ki a nekik járó tisztességes bért. A bírságok miatt kevesebb pénze marad az önkormányzatoknak feladataik ellátására, viszont a polgármestereknek és a vállalkozóknak hajuk szála sem görbül. A kormányváltást követően az Együtt teljesen át fogja alakítani a közmunkarendszert, hogy a kizsákmányolás helyett a valódi munkaerőpiacra vezessen vissza, és ne az új földesurak játékszere legyen.

A közmunkások végtelen kiszolgáltatottságának legújabb példája az elhíresült diópucolási ügy, amelyben a NAV eljárást követően sem kaptak semmiféle kártérítést az érintett munkások. Több szabolcsi önkormányzat, köztük Nagyar település is közmunkásokat vezényelt a Szatmárfruct Kft. és a Tranzit-Dió Kft-hez diópucolásra. A cég fizetett is valamiféle díjat ezért, na de nem minimálbért a közmunkásoknak, hanem magának az önkormányzatnak, Nagyar például 1,6 millió forintot vágott zsebre. A közmunkások pedig a minimálbérként járó havi nettó 92 ezer forint helyett mindössze 54 ezer forintos közmunkabért vihettek haza. A dolog pikantériájához tartozik, hogy a diópucoltatást végző cég a 42 milliárdos becsült vagyonnal a 26. leggazdagabb magyar, Szabó Miklós családjának a cége. A történet pedig nem egyedi, számos szomszédos szomszédos  településen is ugyanezt az üzleti modellt üzemeltetik, ugyanezzel a cégbirodalommal összefonódva – derült ki a HírTv tényfeltáró műsorából.

Az érintett települések közül elsőként Nagyaron lett következménye a történtnek, ahol 6 millió forintos bírságot kapott a NAV-tól az önkormányzat. Tehát minden jó ha vége jó, a rossz elnyerte büntetését? Sajnos egyáltalán nem. Hiszen arról továbbra sem esik szó, hogy a közmunkások megkapták volna a nekik járó piaci bért, ami a minimálbér esetén 38 ezer forinttal több lenne, mint a közmunkabér. Viszont a 6 milliós bírság igencsak hiányozni fog a pár száz lelkes település költségvetéséből, majd ennyivel kevesebb jut azokra a dolgokra, ami a falu lakóinak fontos lenne, mondjuk akár szociális segélyekre a többségében nyomorban élő közmunkások családjainak.  Arról viszont egyelőre semmi hír, hogy az egészben kulcsszerepet játszó polgármester bármilyen büntetést kapna. Pedig döntéshozóként nemcsak felelős, hanem erősen feltételezhető, hogy rosszul sem járt azzal, hogy rabszolgaként árusítja a településének lakóit.

Eközben Nagyar falu honlapján büszkén hirdetik, hogy a „Start munkaprogram” segítségével a település megoldja saját intézményeinek önfenntartó működését, a közmunkásokkal termeltetett zöldségekből és gyümölcsökből saját termékeket állít elő, és a velük végezteti nemcsak a csapadékvíz elvezetés kiépítését, hanem a mezőgazdasági utak karbantartását is.  Mindettől a település gazdasági felvirágozását és lakosságmegtartó képességének növelését várják. Magyarán, a közmunka rendszerrel „sikeresen” kiépült az önkormányzati működésnek egy teljesen új modellje, amelyben az egyre inkább alulfinanszírozott önkormányzatok működőképességének fenntartása a közmunkások minimálbért alatti, munkavállalói jogok nélküli kizsákmányolására épül. Szándék sincsen arra, hogy ezeket az embereket szabályosan, legalább minimálbérért dolgoztassák, miközben nem látszatmunkát végeznek, hanem olyan feladatokat látnak el, amelyekre a település működtetéséhez valóban szükség van. És a végén még a közmunkásokat elküldik a Fideszre szavazni, hiszen aki nem jó helyre húzza az X-et, annak majd még közmunka sem jut.

Ludas Matyi sajnos rég nem járt erre, így tőle nem várhatjuk, hogy jól elverje végre Döbrögit. De a kormányváltást követően az Együtt fel fogja számolni a rabszolga közmunkát és helyette olyan rendszert hozunk létre, amely sokkal nagyobb arányban vezeti vissza a munkanélkülieket a valódi munkaerőpiacra. A közmunkában töltött átmeneti időszakban pedig magasabb bért és több munkavállalói jogot fogunk biztosítani. Mind a közmunka, mind a szociális segélyezés rendszerét átláthatóbbá tesszük, hogy a polgármesterek ne élhessenek vissza földesurakként a kiszolgáltatott lakosok helyzetével.

A közmunkarendszer átalakítására vonatkozó javaslatainkról programunkban olvashatsz többet:

https://program.egyuttpart.hu/programok/eros-gazdasag

Az Erzsébet-utalványokra nem a nyugdíjas cafeteria, a nyugdíjprémiumra pedig nem a 13. havi nyugdíj a helyes válasz, hamis ígéretekből nem születnek jó megoldások. Az Együtt a generációk viadala helyett a generációk érdekeinek jobb összeegyeztetését szeretné. Ezért fenntartható módon, célzott intézkedésekkel akar javítani a szegénységben élő idősek helyzetén, a nyugdíjminimum és a legalacsonyabb nyugdíjak emelésével. A többi pénzt pedig például az egészségügy rendbetételére fordítaná, ami az időseknek különösen fontos. De felelőtlen ígéretek miatt nem hajlandó elviselhetetlen terheket rakni a fiatal és a középkorú munkavállalókra, hiszen akkor még többen fogják elhagyni Magyarországot.

Kérdéses, hogy tényleg lehet-e még újabb szavazókat szerezni a nyugdíjasoknak szóló fedezetlen és felelőtlen ígérgetésekkel. Ha abból indulunk ki, hogy Horn Gyula ingyen Malév repülőjegyeket ígért, a Fidesz 2006-ban pedig már 14. havi nyugdíjat, mégis akkor sorra mindketten elbuktak, akkor kicsit megnyugodhatunk, hogy nem lehet mindent elhitetni az idős emberekkel. Ennek ellenére jól láthatóan a pártok egy része sem kormányon, sem ellenzékben nem tud ellenállni a csábításnak, hiszen a nyugdíjasok nemcsak sokan vannak, hanem egyben a legaktívabb szavazók is. Ez nem magyar jelenség, hiszen biztosan emlékszünk még a Brexitre, ahol a népszavazást átalvó EU párti fiatalokat felmenőik kiszavazták az Unióból. Emlékezni kell viszont arra is, hogy a 2002-es elvaduló választási kampány felelőtlen ígéretei, köztük a 13. havi nyugdíj indították el azt a költségvetési ámokfutást, amely aztán Öszödön és a gazdasági világválságon keresztül a Fidesz 2/3-ához vezetett.

S míg a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt vagy az MSZP legújabb „innovációját”, a nyugdíjas cafeteriát hívhatjuk politikai cukorkaosztogatásnak, a 13. havi nyugdíj, ráadásul magasabb éves emelésekkel megfejelve már egy egészen más kategóriába esik. Az MSZP által beígért, egy hamis szolidaritás jegyében egységesen 120 ezer forintos juttatás ugyanis – a jogosultak körének megállapításától függően – 250-325 milliárd forintos, minden évben újra felmerülő tétel lenne, amely a GDP 1%-ához közelít. A juttatásból pedig nemcsak a pár tízezer forintos ellátásból tengődő idősek részesülnének, hanem azok is, akiknek nyugdíja akár jóval az átlagbér fölött van, azaz sokkal jobban élnek, mint a magyar emberek többsége. (S ne feledjük: nyugdíjjárulékot mindenki csak legfeljebb évi 12 hónapon át fizetett, azaz a 13. havi nyugdíj nem egy szerzett jog, sose volt pénzügyi fedezete!) Ha a szegények célzott segítése helyett ennyi pénzt elköltünk egy általános és brutális nyugdíjemelésre, akkor bizony nem marad forrás például az egészségügy rendbetételére: nem lesz pénz az orvos és nővér kivándorlást megállító bérrendezésre, az üres háziorvosi praxisok betöltésére, a sürgősségi ellátás sürgős megerősítésére vagy az alapellátás és a prevenció fejlesztésére. S mivel az egészségügyi ellátás legnagyobb igénybevevői épp az idősek, amit megnyernek a 13. havi nyugdíjjal, azt úgyis elveszítik a rosszabb egészségügyi ellátás miatt. De beszélhetnék más állami szolgáltatásokról is, az oktatástól a közösségi közlekedésig, amelyek fejlesztésére nem jutna pénz.

Épp ezért az Együtt részéről csak olyan politika és ezen belül olyan nyugdíjpolitika támogatható, amely tekintettel van a társadalom különböző csoportjainak érdekeire, nem pedig kiemel és privilegizál közülük egyetlen csoportot. Hiszen demokrataként épp az is elfogadhatatlan számunkra a Fidesz társadalompolitikájában, hogy – a saját szűk oligarcha-maffia körének csillagászati mennyiségű pénzzel tömése mellett – szinte csak a felsőközép-osztály számára kedvező döntéseket hoz, és közben magára hagyja nemcsak a szegényeket, hanem még azokat is, akik kemény munkával küzdenek nap, mint nap a felszínen maradásért.  Ennek a torz politikának azonban nem az a helyes alternatívája, hogy helyette egy másik réteget emelünk mindenki más felé, és ígérünk nekik mindent, mi szem s szájnak ingere. Tegyük még hozzá, hogy miközben sok nyugdíjas él borzasztó nyomorban, a 18 év alatti gyerekek és fiatalok körében kétszer akkora arányú a szegénység mértékadó kutatások szerint, 10 ből 4 gyerek nélkülözik. Azaz egy a szegényekkel valóban szolidáris politika életkortól függetlenül próbál a nélkülözésben élők helyzetén javítani – természetesen a korcsoportnak megfelelően más-más eszközökkel. Az osztogatás ez elől is elveszi a pénzt.  

Az MSZP ígéretei ráadásul akkora többlet terhet rónának a most aktív munkavállalók, fiatalok és középkorúak vállára, ami elől még többen vándorolnának külföldre. Távozásukkal nemcsak újabb családok esnének szét, hanem veszélybe kerülne még a nyugdíjak vagy az egészségügyi ellátás mai szintjének fenntartása is. Fontos hangsúlyozni, hogy a 11 párt által decemberben aláírt konszenzusos nyugdíj-minimum program nem is tartalmazta a 13. havit, mert a többi ellenzéki párt belátja, hogy ez nem egy felelős ígéret. 

Mi tehát az alternatíva? Az Együtt olyan nyugdíjprogramot dolgozott ki, amely rugalmasabb, igazságosabb és épp ezért fenntarthatóbb, mint a mai rendszer. Gondoltunk a szegénységben élő idősekre, a folyton emelkedő nyugdíjkorhatárt „üldöző” középkorúakra, de azokra a 20-as és 30-as vagy 40-es éveikben járókra is, akik azt gondolják, hogy hiába fizetnek rengeteg járulékot, ők már egy fillér nyugdíjat sem fognak kapni a magyar államtól. Igenis lehet olyan ígéreteket is tenni, amellyel egyszerre javulhat több generáció helyzete is. A nyugdíj ugyanis nem egy zárt rendszer, szoros kölcsönhatásban áll a munkaerőpiaccal és az egész gazdasággal. Így egy jó nyugdíjrendszer a munkavállalásra és a járulékfizetésre ösztönöz, sőt, a megtakarítások növelése révén segíti beruházásokat is, így valóban nagyobb lehet a torta, amin osztozkodni lehet.

Hogy mitől lesz rugalmasabb és közben fenntarthatóbb a nyugdíjrendszer? Hát például attól, hogy az Együtt bevezetné a rugalmas nyugdíjkorhatárt, sőt, mellé a részmunka-résznyugdíj teljesen újszerű intézményét.  Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem a nyugdíjrendszer merev korlátai keserítenék meg az 60-as éveikben járók életét, hanem épp fordítva, a rendszer lehetővé tenné az egyéni élethelyzetekhez való nagyfokú alkalmazkodást. Így mondjuk egy rosszabb egészségi állapotban lévő ember bár kisebb juttatással, de mondjuk már 62 évesen nyugdíjba mehetne. De még jobban járhat az, aki a részmunka-résznyugdíjat választja és fele nyugdíj mellett 4 órában tovább dolgozik, a felszabaduló idejében pedig a többet foglalkozik egészsége rendbetételével, sportol és pihen, vagy családjával tölt több időt. Eközben lehetnek olyanok is, akik hivatástudatból vagy anyagi kényszerből tovább akarnak dolgozni. Rájuk sem vonatkozna kötelező nyugdíjba vonulási korhatár vagy a nyugdíj melletti munkavégzés tilalmak és nyugodtan ráhúzhatnának még pár évet, akár 8 órában, akár részidőben.

A nyugdíjasok közül célzottan kell segíteni azokat, akik valóban nehéz körülmények között élnek. Az Együtt szerint mindenképpen szükség van a nyugdíjminimum 10 éve elmaradt infláció-korrekciós emelésének pótlására és emellett az átlagnál nagyobb mértékű emelésre a legalacsonyabb nyugdíjak körében. Korrekcióra lehet szükség amiatt is, mert a szabályok és a gazdasági környezet változása miatt aránytalan eltérések alakulhattak ki a hasonló életpályával rendelkező, de pár év különbséggel nyugdíjba vonulók között is. A másik végen viszont pl. a járulékplafon vagy az úgynevezett degresszió ismételt bevezetésével meg kell előzni azt, hogy újabb kiugró, akár millió forint feletti nyugdíjak is megállapításra kerülhessenek.  (A kiugróan magas életszínvonal fenntartásának biztosítása sehol a világon sem a kötelező nyugdíjrendszer feladata.)

Eközben a fiatalabb korcsoportokat abban kell segíteni, hogy a társadalombiztosítási nyugdíj mellé saját megtakarításokat is gyűjthessenek. Az Együtt szerint – a jelenlegi adókedvezmény rendszerrel ellentétben, amely kifejezetten a magas jövedelműeket segíti – ehhez olyan ösztönzőrendszer szükséges, amely a munkavállalók szélesebb rétegét éri el és amely a kis összegű, de rendszeres megtakarításokat jutalmazza magas arányú állami támogatással.  Azokat kell a takarékoskodásra leginkább ösztönözni, akik most csak nagy erőfeszítéssel tudnak akár csak havi néhány ezer forintot félrerakni. Külön feladatot jelent a magánnyugdíjpénztárak államosítása után a bizalom helyreállítása ezen a téren, amihez az eddiginél szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályozás is kell.  

Az időskor problémáit emellett nemcsak a pénzbeli ellátással lehet orvosolni. Fejleszteni kell azokat a szolgáltatásokat is, amelyek abban segítik az időseket, hogy minél tovább önállóan, biztonságban tudjanak élni megszokott otthonukban. Ehhez szükség van az otthoni segítő szolgáltatások fejlesztésére csakúgy, mint a kis települések tömegközlekedésének javítására, vagy a leromlott állapotú lakások és házak energetikai korszerűsítésének támogatására (hiszen ez lenne a tartós rezsicsökkentés). Emelni kell az ápolási díjat is, hogy ne kerüljön szegénységbe az a családtag (többnyire nők), aki felvállalja az idős, beteg hozzátartozó otthoni ápolását. De szükség van az idősotthonok férőhelyeinek növelésére is.

Márpedig mindezekre csak akkor lesz pénz, ha nem osztogatunk arra nem rászorulóknak Erzsébet-utalványt, cafeteriát és főleg évi 120 ezer forintos juttatásokat. Magyarország megújításához nem felelőtlen ígérgetésekre, hanem őszinte beszédre és az elmúlt 27 év kudarcos döntéseivel szakító bátor és szakmailag is megalapozott politizálásra van szükség. Az Együtt ezt kínálja a választóknak.

Az Együtt nyugdíjjavaslatainak összefoglalását itt olvashatod el: https://program.egyuttpart.hu/programok/osszetarto-magyarorszag

Részletes nyugdíjprogramunkat pedig itt találod:

https://egyuttpart.hu/igazsagosabb-rugalmasabb-nyugdij/

Frissítés: A blog eredeti szövegében tévesen az szerepelt, hogy a Fidesz 2002-ben ígért 14. havi nyugdíjat, holott ez 2006-ban történt, ez javításra került. 

Jól hangzik, mégis sokan lesznek csalódottak a nagy dirrel-dúrral beharangozott januári minimálbéremelés nyomán.  Lesz, akinek csak a kormányzati sikerpropagandával kell majd beérnie, kevesen lesznek azok, akik tényleg 8%-kal több pénzt vihetnek majd haza. A legrosszabbul viszont azok járnak, akik korábbi alkalmazotti munkahelyük helyett hirtelen a közmunkában vagy a szürkegazdaságban találhatják magukat. A béremeléseknek ugyanis ismét hiányzik a fedezete. Az Együtt szerint így nem csökkenthető a munkaerőhiány és tovább romlik a közszolgáltatások színvonala.

Béremelés helyett rabszolga közmunka – sokak számára ez az Orbán-kormány valódi ajánlata. Egyre nő ugyanis azoknak a száma, akiknek már minimálbér sem jut, csak havi nettó 54 ezer forint közmunkabér (középfokú végzettség esetén 71 ezer forint), „természetesen” munkavállalói jogok nélkül. Egyre több nélkülözhetetlen közfeladatot ugyanis már nem közalkalmazottak látnak el, hanem közfoglalkoztatottak, akiknek a bére az idén már csupán a minimálbér vagy a garantált bérminimum 59%-a. És itt ne csak az utcaseprésre vagy a takarításra gondoljunk. Egyre több irodai, adminisztratív munkát közmunkások végeznek, de sok helyen már a könyvtáros is csak ebben a formában kap állást. Ezeknek az embereknek ez jutott az elmúlt két év hatalmasnak ígért minimálbér és közalkalmazotti béremelései helyett.  

Meglehetősen nagy ellentmondás feszül az Orbán-kormány tagjainak év elejei rózsás helyzetértékelése és aközött is, hogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete máris meghirdette az év első sztrájkját. A szakszervezet bejelentése szerint január elején két napon át szünetelni fog a munka az önkormányzati hivatalokban, mivel az ott dolgozók döntő része 10 éve nem kap béremelést. Pár hete pedig a szociális ellátásban dolgozók szakszervezetének vezetője beszélt arról egy interjúban, hogy az ágazatban dolgozók túlnyomó része csupán a minimálbért vagy a garantált minimálbért kapja meg. Hogy is lehetséges mindez egyszerre?  

A trükk mindössze annyi, hogy az Orbán-kormány évről-évre csak papíron emeli meg a minimálbért és a garantált bérminimumot (ez utóbbit a legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörben dolgozók kapják). Így történik ez 2018-ban is, hiszen csak bemondták a 8%-os minimálbér- és a 12%-os garantált bérminimum emelést,  de fedezetet ismét nem adtak hozzá. Azaz nem nőttek a normatívák, nem nőtt az a keret, amiből az önkormányzatok vagy más állami intézmények a béreket kigazdálkodhatják. Így az intézményvezetőkre maradt a hálátlan feladat: oldják meg ahogy tudják a beígért emelést. Ha kell más dolgozók rovására, ha kell kirúgásokkal.

Így az egyik megoldás a már említett „közmunkásítás”, amikor megszüntetik a munkakört és a helyettük felvett közmunkásokkal jóval kevesebbért végeztetik el. A másik megoldás, hogy a minimálbéremelést ugyan kigazdálkodják, ennek azonban az lesz az ára, hogy senki más nem kap béremelést, megvonják a cafeteriát vagy a túlórapénzt. Így a bérek lassan összetorlódnak, alig marad jövedelemkülönbség a pályakezdők és azok között, akik már hosszú évek óta végeznek egy feladatot. Ez különösen sok feszültséget okoz azokon a területeken, ahol jelentős érték a többlet tapasztalat, például az egészségügy számos területén.

Hasonló trükközés megy egyébként már évek óta, nemcsak a minimálbérrel, hanem más béremelésekkel is. Emlékezetes eset 2017 novemberéből, amikor az egészségügyi dolgozók egy jelentős része úgy kapott 12%-os béremelést, hogy végül egy fillérrel sem vihetett haza többet. Ugyanis azoknak, akiknek az alapilletménye korábban nem érte el garantált bérminimumot, a hiányzó részt addig is kipótolták. A novemberi 12%-os emelés viszont csak az alapilletményre vonatkozott, így ha az így is a bérminimum alatt maradt, akkor egyszerűen csak csökkentették a korábban adott pótlékot.

De gondot jelent egyébként a minimálbér emelése a magánszektorban is, hiszen attól, hogy sok területen a kivándorlás miatt munkaerőhiány alakult ki, még nem ugrott meg a cégek termelékenysége, aminek révén ki lehetne gazdálkodni a magasabb béreket. Így sokszor úgy oldják meg a minimálbéremelést, hogy a korábban 8 órára bejelentett munkavállalót papíron átrakják 6 órás munkakörbe.

Nem meglepő tehát, hogy továbbra sem csökken érdemben az elvándorlás és egyre romlik a közszolgáltatások színvonala. Elég, ha arra gondolunk, hogy mit tapasztalhatunk nap mint nap a kórházakban, szakrendelőkben vagy a gyerekeink iskoláiban.

Az Együtt szerint szükség van béremelésekre, sőt, az állami szektor számos területén, különösen az egészségügyben, a szociális ellátásban és az oktatásban a meghirdetettnél jóval nagyobbra is. Ehhez azonban első lépésként a jelenleginél igazságosabb adórendszerre van szükség. Például olyan több kulcsos személyi jövedelemadóra, amelyben a minimálbér az adójóváírásnak köszönhetően lényegében nem adózik. Ezzel érdemben emelkedhetne a legalacsonyabb keresetűek nettó jövedelme, anélkül, hogy a munkaadókra elviselhetetlen terheket raknánk. A vállalati szektorban pedig  fel kell számolni azt a helyzetet, amikor a szabadságharcos retorika mellett a kormány továbbra is a nagyvállalatoknak kedvez – hiszen épp ezt szolgálta a tavalyi társasági nyereségadó csökkentés, ahol az engedmény döntő részének  haszonélvezői azok a nagyvállalatok voltak, amelyeknek évi 500 millió forint felett van a nyereségük. Ehelyett inkább a munkát terhelő járulékokat kellene nagyobb mértékben csökkenteni - amivel egyben megadjuk a vállalkozásoknak a szabad kezet ahhoz, hogy maguk döntsék el, melyik dolgozójuk bérét mennyivel emelik. Mindezt pedig egy sokkal kiszámíthatóbb gazdaságpolitikának kell kereteznie, amelynek részeként 4 évre szóló, három oldalú bérmegállapodással teszik tervezhetővé a gazdaság szereplőinek működését.

Ha többet is szeretnél megtudni az Együtt gazdaságpolitikai javaslatairól, akkor a részleteket itt találod meg: https://program.egyuttpart.hu/programok/eros-gazdasag

Miközben az Orbán család és strómanjainak karácsonyfájára valószínűleg a legújabb kastélyok, kikötők és jachtok fotója kerül, sok családban keserű a karácsony. Egyre többeknek már az is komoly terhet jelent, hogy legalább az ünnep estéjén legyen meleg étel és meleg szoba egyaránt. Az egyre mélyülő szegénység nem a véletlen műve: az Orbán-kormány 8 évének meghatározó jellemzője a szegényellenes politika. Tudatos kormányzati döntések eredménye az, hogy ma Magyarországon 10 gyerekből 4-et fenyeget a szegénység.

A „Magyarország jobban teljesít” sikerpropaganda sem tudja elfedni, hogy egyre inkább kettészakad a társadalom. Számos különböző friss felmérés is azt mutatja, hogy 3-4 millió magyar él szegénységben, vagy billeg a szegénység peremén. A legrosszabb helyzetben egyébként a közvélekedéssel szemben nem is az idősek vannak, hanem a gyerekek és az alacsony iskolai képzettséggel rendelkezők, az előbbiek körében 40, az utóbbiaknál 50% fölötti a nélkülözők aránya.  A legfájóbb viszont az, hogy mindez nem valami elháríthatatlan külső csapás eredménye, hanem tudatos kormányzati politikáé. Orbánék azt a 2 millió embert tömik pénzzel 8 éve, akiknek lojalitása hatalmon maradásuk legfőbb biztosítéka. A többiek nem számítanak, a cech nagy részét pedig a szegények fizetik.

Az alábbiakban 10 konkrét példán keresztül mutatom be Orbán szegény-ellenes politikáját. Mindegyik pont mellé képzeljünk egy stadiont, a vizes VB-t, néhány lőteret vagy a Várkert Bazárt és utána gondolkodjunk el rajta, hogy számunkra melyik lenne a fontosabb. 

1. 10 éve változatlan összegű szociális ellátások és nyugdíjminimum: 2008 óta nem emelkedett sem a családi pótlék, sem a gyes, sem a nyugdíjminimum, sem bármely más ez utóbbihoz kötött szociális juttatás értéke. Ez alatt az idő alatt vásárlóerejük 1/3-át veszítették el ezek az ellátások. Így 10 éve változatlanul 28 500 forintból, plusz a 12 200 forintos családi pótlékból kell megélnie mondjuk egy gyermekét egyedül nevelő anyának, ha a gyed lejárta után nem tud visszamenni munkahelyére. - Az Együtt szerint a kormányváltást követően azonnal pótolni kell az elmaradt inflációs emelést.
2. Egykulcsos személyi-jövedelemadó: Orbánék egyre nyíltabban mondják ki szociálpolitikájuk vezérlő elvét: Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Azonban az egykulcsos adórendszerük épp arra bizonyíték, hogy még azok is egyre kevesebbet ehetnek, akik dolgoznak, gyakran nagyon is keményen. Az alacsony keresetűek ugyanis, ha nem tudják a gyermekek utáni adókedvezményt igénybe venni, lényegesen rosszabbul járnak az új rendszerben. Például bruttó 130 ezer forint fizetésből 2010-ben kb. 95 ezer forintot kaphattak kézhez. 2017-ben ugyanebből csupán 86 ezer forint a nettó. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy időközben volt kb. 15% infláció is, akkor még nagyobb a különbség: havonta közel 23 ezer forintot bukik a munkavállaló. - Az Együtt egy igazságosabb, többkulcsos személyi jövedelemadó rendszer mellett teszi le a voksát.
3. Szegényellenes oktatáspolitika: bár beszélhetnék a szakiskolák lebutításáról vagy a tankötelezettségi korhatár leszállításáról, valójában nem érdemes egyes intézkedéseket kiemelni. Az új „köznevelési” rendszer egészében rossz minden gyereknek, de a hátrányos helyzetből indulóknak különösen. Minden nemzetközi mérés azt mutatja, hogy a magyar iskolák nemhogy nem csökkentik, hanem még növelik is az otthonról hozott különbségeket. A minőségi középfokú oktatásból kiszorulók nagy részének az útja a kilátástalan közmunka programba vezet. - Az Együtt szerint az oktatásügyben alapvető szemléletmód váltásra van szükség, és prioritásként kell kezelni a hátrányos helyzetből induló gyerekek esélyeinek javítását.
4. Közmunka zsákutca: A közmunkából alig van kiút. A szigorú szabályok a valóságban nem segítik azt, hogy a munkanélküli valódi munkahelyet találjon, sőt, a közmunka ideje alatt ideje sem marad az álláskeresésre vagy arra, hogy számára hasznos továbbképzésen vegyen részt. Eközben a közmunkabért évek óta alig emelik, míg 2012-ben a közmunkások a minmálbér 77%-át kapták meg, 2017-ben már csak a 64%-át, havi nettó 54 ezer forintot. - Az Együtt alapvetően akarja átalakítani a közmunka rendszerét, amelynek elsődleges célja a valódi munkaerőpiacra történő visszavezetés támogatása lesz. Hiszen közös érdekünk, hogy minél többen dolgozhassanak.
5. Rezsicsökkentés a medencefűtéshez: Mindenki örül neki, ha kisebb a rezsi számla, nem csoda, hogy siker a rezsicsökkentés. A baj csak az, hogy ebből azoknak jut a legtöbb, akik a leggazdagabbak, nincsen a támogatásnak felső határa. Eközben nincsen támogatás tűzifán és rendkívül kicsi a szociális tűzifa keret. Az energetikai korszerűsítésre adott Otthon Melege programban pedig csak morzsákat hullat a kormány, és semmilyen rászorultsági feltételt sem vesz figyelembe a támogatás kiosztásánál. - Az Együtt szerint azonnal vissza kell csoportosítani a lakossági energetikai felújításokra az EU által erre szánt, ám a kormány által visszatartott tíz milliárdokat és rászorultsági szempontokat is figyelembe kell venni a pályázásnál.
6. A fogyatékossággal élők és gondozóik kirekesztettsége: Nemcsak a fogyatékossággal élők, de az őket ápoló családtagok és a hivatásos gondozóik is a világtól elzárva, többnyire szegénységben élnek. EU-s tízmilliárdokból elindult a nagy intézmények kitagolási programja, azaz az ápoltak emberléptékű lakásotthonokba történő áthelyezése. Azonban mára kiderült, hogy brüsszeli pénzt megint csak elpazarolják/lenyúlják: luxusáron, férőhelyenként 9 millió forintért építenek otthonokat a világtól elzárt, távoli helyeken. - Az Együtt szerint azonnal fel kell függeszteni a program végrehajtását, hiszen így évtizedekre betonozhatnak be egy rossz struktúrát.
7. A nyugdíj melletti munkavégzés tilalma: Sok nyugdíjas tudna és szeretne még dolgozni a nyugdíj mellett. Egy részük azért, mert szereti hivatását, egy másik részük viszont azért, mert nem tud a nyugdíjából megélni. A nyugdíj melletti munkavállalás tilalma megfosztja őket annak a lehetőségétől, hogy javítsanak saját helyzetükön. - Az Együtt olyan rugalmasabb nyugdíjrendszert javasol, amelyben nemcsak lehet, hanem meg is éri tovább dolgozni. Ez az egyre nagyobb munkaerőhiány miatt is fontos.
8. Luxuslakások vásárlásának támogatása: A kormány által büszkén mutogatott CSOK program is azoknak ad bőven, akiknek már eleve több van. Akár 2. vagy 3. újépítésű lakást is lehet venni a 10+10 milliós támogatással. Eközben a használt lakás vásárlására sokkal kisebb támogatást lehet kapni, a devizahitelesek jelentős részének továbbra is rendezetlen a helyzete és a bérlakás állomány növelésére pedig lényegében nem jut pénz. Az Együtt ezzel szemben például normatív lakástámogatási rendszert vezetne be a rászorulóknak és a közösségi bérlakásszektor bővítését támogatná.
9. Hajléktalan = bűnöző? Az Orbán-kormány ahelyett, hogy a hajléktalanság megelőzését és csökkentését segítené, szinte bűnözőként kezeli a hajléktalanokat. Kitiltják őket a közterületekről, rácsot szerelnek a padokra, mindent megtesznek, hogy eltüntessék szem elől azokat, akik nem illenek a sikersztoriba. Eközben csak látszatintézkedéseket hoznak a hajléktalanság megelőzésére: a választási évben április 30-ra tolták ki a téli kilakoltatási moratóriumot, nehogy a lakásukból kirakott gyerekek fotói felzaklassák a szavazókat. Ugyanakkor továbbra sem gondoskodnak krízis elhelyezésről sem, így akár kisgyerekek, akár fogyatékossággal élők, akár idős emberek is az utcára kerülhetnek. - Az Együtt fokozatosan bevezetné az elhelyezés nélküli kilakoltatás tilalmát, ehhez bővítené a családok átmeneti otthonaiban a férőhelyeket, tartós megoldást pedig a szociális bérlakás szektor fejlesztésével érne el.
10. Minimálbér alatti bérek a szociális ágazatban: Egyre nagyobb szegénységben élnek azok, akik feladata a szegények, elesettek segítése lenne. A szociális ellátásban az elmúlt 10 évben drasztikusan csökkentek a bérek, ma már átlagosan csupán pár száz forinttal keresnek többet a minimálbérnél az itt dolgozók, ami jelentős szakemberhiányhoz is vezet. Az Együtt szerint ebben az ágazatban az elsők között kell a bérek rendezésével foglalkozni.

Az Együtt közössége egy igazságosabb és szolidárisabb Magyarországban hisz. Mi azért is jöttünk a politikába, mert nem elfogadható számunkra az, hogy 10 emberből 4 létbizonytalanságban, szegénységben éljen, ahogy az sem, hogy ne nézzünk szembe a 2010 előtti világban elkövetett hibákkal. Az Együtt választási programjában részletes javaslatok szerepelnek a fenti problémák orvoslására. Töltsd le a programot innen, vagy akár rendelhetsz is egy saját példányt a híres "Együtt katalógusból”:   https://program.egyuttpart.hu/

Társadalmunk láthatatlan tagjai a fogyatékossággal élők és az őket gondozók is, a családtagok és a hivatásos gondozók egyaránt. A világtól elzárva és többnyire súlyos szegénységben élnek ma Magyarországon. Ezért a fogyatékos ügy minden területén szemléletváltozásra van szükség, az Együtt törleszteni akarja e téren a társadalom rég óta halmozódó adósságát. Ezzel szemben az Orbán-kormányban nincsen valódi szándék az érintettek helyzetének javítására, csak látszatintézkedéseket hozott e területen az elmúlt 7 és fél évben.

Ritkán, leginkább a maihoz, Fogyatékkal Élő Emberek Világnapjához hasonló jeles alkalmakkor beszélünk a fogyatékossággal élő emberek mindennapjairól. De talán még ennél is ritkábban foglalkozunk azokkal, akik az ő gondozásukra áldoznak hosszú éveket, évtizedeket életükből, legyenek családtagok vagy hivatásos ápolók, szakemberek. A családtagjukat tartósan ápolókat, akik többnyire nők, anyák vagy leánygyermekek, akár egy életre szóló elszegényedés fenyegeti. A 24 órás munkáért a legsúlyosabb esetekben is csupán bruttó 55 ezer forint fizetés jár, az ápolást végzők kiszorulnak a munkaerőpiacról. Az isten háta mögötti helyeken eldugott intézetekben pedig nemcsak a betegek, hanem a dolgozók is el vannak vágva a világtól, és a nyomorúságos körülmények az ő életükre is rányomják a bélyeget. Az ő fizetésük is arcpirító: a szociális ágazatban dolgozók fizetése a legalacsonyabb a nemzetgazdaságban, 2016-ban mindössze nettó 74 ezer forintot kaptak kézhez, ami az átlagbérnek csupán 42%-a volt. gyaníthatóan a munka egyre nagyobb részét még kiszolgáltatottabb közmunkások végzik.

Az érintettek, a különböző mértékű fogyatékossággal élők és ápolóik együttesen több százezren vannak. Mégis, ma Magyarországon ők szinte láthatatlanok a többségi társadalom számára.  A kirekesztés már kisgyermek korban, a közoktatásban megjelenik, hiszen Magyarországon csak mutatóban akad integrált óvoda vagy iskola. Pedig az lenne az alapja az elfogadásnak, az integrációnak, hiszen az egészséges és a kicsit vagy akár jelentősebben „másmilyen” gyerekek mindennapos együttléte természetes módon tanítaná meg azt, hogy sokfélék vagyunk. De nálunk már a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket is speciális iskolákba nyomja át a rendszer, ahol leginkább egymást húzzák vissza a fejlődésben. Hasonló módon elválaszt és kizár az akadálymentesítés elmaradása is. A mozgásukban korlátozottak, de egyébként munkavégzésre alkalmas emberek esetében az akadálymentesítés a munkavállalást is megakadályozza, hiszen még ha nagy nehézség árán el is jutnak a munkahelyig, a legtöbb épületben gondot jelent a közlekedésük vagy csak a mellékhelyiség használata.  Az intézetek nagy része pedig a világ végén, a települések szélén vagy azon kívül eső lepusztult épületekben van.

Az Orbán-kormány közelmúltban hozott számos döntése is azt mutatja, hogy valójában nem cél a helyzet érdemi javítása. A leglátványosabb bizonyítéka ennek, hogy úgy kerül sor a 3-as metró felújítására, hogy továbbra sem épülnek hozzá liftek, akadálymentes lejárók. Ennek fő oka nem pénz, hanem a szándék hiánya, hiszen eközben stadionokra és lőterekre százmilliárdok jutnak. A családtagjaikat hosszú éveken, sőt évtizedeken keresztül ápolók közé üveggyöngyöt szór éppen a kormány: a sok tízezer érintett közül mindössze ezer ember helyzetén fog javítani a hamarosan bevezetendő, a tartós ápolási munkát elismerő nyugdíj melletti kiegészítő ellátás. Ez azonban csak azoknak segít, akik saját gyermeküket ápolták a múltban, legalább 20 évig. Egy fillérrel sem jár azonban majd több annak a 12 ezer embernek, , aki most gondozza súlyos fogyatékos családtagját, vagy azoknak, akik nem 20 évig, hanem mondjuk 18 évig ápolták gyereküket, vagy nem gyermekükért, hanem szüleik mellett végezték szeretetből, de kizsigerelve ezt a munkát. Az Együtt ezt korrigáló törvénymódosító javaslatát a Fidesz-KDNP-s képviselők indoklás nélkül szavazták le. Az EU-tól a nagy intézetek kitagolására kapott pénzből pedig, irreálisan magas áron, a világtól elzárt, így az integrációra alkalmatlan helyeken építenek lakásotthonokat. Eközben az intézeti dolgozók nemcsak alulfizetettek, hanem a munkaerőhiány miatt irreális mértékben túlterheltek is.

Az Együtt egy olyan szolidárisabb Magyarországért áll ki, amelyben a fogyatékossággal élők sem másodrendű állampolgárok, hanem esélyt kapnak az emberhez méltó életre. Az Együtt törleszteni akarja e téren a társadalom adósságát és a fogyatékos ügy minden területén szemléletváltozást sürget. Az enyhébb fokú fogyatékossággal élők esetében a valódi integrációnak kell teret adni, mindenekelőtt az oktatási rendszer megnyitása, az akadálymentesítés és a megfelelő minőségű kitagolás révén. Munkájuk nagyobb anyagi megbecsülése révén javítani kell mind a saját családtagjukat gondozók, mind a hivatásból ezt a munkát végzők életkörülményeit. Az otthoni gondozást végzők életét emellett az otthoni segítő szolgáltatások fejlesztésével is javítani kell.

Vajon mitől félnek Orbánék: attól hogy a kígyózó sorokban álló szegények fotója elcsúfítja a kormányzati propaganda által festett szép új világ képét? Vagy még inkább attól, hogy az ételosztások szervezése lehet sokak számára egy új formája az aktív tiltakozásnak, a NER-rel szembeni kiállásnak?

„De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni…” – a gyermek József Attila szívbe markoló sorai ugranak be minden karácsonykor, amikor meglátom a fotót a Blahán a Krisnások ételosztásáról, a több száz méteresre nőtt sorról. Üvöltő megjelenítése annak, hogy Magyarországon 10 millió ember közül már 4 milliót fenyeget a szegénység. A sorokban már rég nemcsak hajléktalanok állnak, hanem tisztességben megöregedett nyugdíjasok, gyermekeiket egyedül nevelő nők, nagycsaládosok, fogyatékossággal élők. Ezért is sokkolóak azok a hírek, amelyek az ételosztások megnehezítését vetítik előre.  Debrecenben területhasználati díjat akarnak fizettetni az ételosztókkal, amihez jó sok adminisztratív munka is kapcsolódna. Kiszivárgott hírek szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EEMI) pedig olyan szigorítást készít elő, amelynek nyomán ezentúl a civilek és a pártok által szervezett ételosztásokra nem adhatnának ki területfoglalási engedélyt. S bár ez utóbbinak több nap hallgatás után végül megjelent egy halk cáfolata, az nem lehet teljesen véletlen, hogy ilyen hírek ismételten szárnyra kelnek.

A nélkülözők kígyózó sorairól készült fotók valószínűleg nagyon irritálják az Orbán-kormány propaganda gépezetének kitalálóit. Egy másik jelenség azonban talán még jobban idegesíti őket: az a fajta önszerveződés és összefogás, ami az ételosztás mögött van. Gombamód kezdenek ugyanis szaporodni azok a csoportok, amelyek nem egyszeri akcióként végeznek karitatív munkát, hanem szisztematikusan és egyre jobban szervezetten. Civil és pártokhoz kapcsolódó csoportok egyaránt. Ez egy teljesen új jelenség, hiszen a „jótékonykodást” korábban sokan ráérős, gazdag amerikai háziasszonyok hobbijának gondolták, idehaza nem volt meg ennek a kultúrája. Ebben most mintha alapvető változás történne: egyre többen érzik úgy, hogy tenniük kell valamit a közösségért. Nem bírják már tiszta lelkiismerettel tétlenül nézni az egyre látványosabb szegénységet, és talán ezzel akarnak tiltakozni az Orbán-kormány szegényellenes politikája ellen.

A jótékonysági munkák közül a rendszeres ételosztás nemcsak azért emelkedik ki, mert rendkívül látványos, a médiában jól megjeleníthető. Hanem azért is, mert nagyon nagy elkötelezettséget és sok embert megmozgató, jelentős szervezési feladat. Hiszen, ha egyszer elkezdik, nem nagyon lehet abbahagyni: nem állhatnak feleslegesen az utcán vasárnap délben üres gyomorral azok, akik megszokták, hogy máskor, sokan csak ilyenkor, hozzájutnak egy tál minőségi, meleg ételhez. A rendszeres ételosztások mögött akár több tucat ember munkája van: állandó szervezők és alkalmi segítők, rendszeres adományozók, sőt, akár éttermek is, teljes személyzetükkel. Az Együtt közösségén keresztül több ilyen csapatnak a munkájára is van némi rálátásom, hiszen például miskolci csapatunk 3 éve készít minden héten 70-80 adag ételt, Csepelen havonta 150 főre főznek, más helyeken, például Budafokon és Szentendrén civil formációban vállalnak kulcsszerepet a szervezésben az Együtt helyi politikusai, mások pedig magánemberként csatlakoztak már létező csapatokhoz.

Márpedig a sok embert összefogó szervezői munka, a rendszeres kapcsolattartás, a közösségépítés irritáló lehet az illiberális demokrácia kitalálói számára. A szemforgató módon keresztény értékekről és a családról szónokló, a valóságban embertelen NER-ben a civil kurázsi és a helyi szintű politikai szerveződés egyaránt tüske a köröm alatt. Ezek a csoportok ugyanis olyan embereket is meg tudnak szólítani, akiket a hagyományos politizáláson keresztül nem lehet elérni, sőt, innen nőhetnek ki olyan hiteles személyek, akik a közeljövőben akár a politikai megújulás képviselőivé válhatnak.

Arra, hogy az ételosztás hogyan válhat zárt közösségeken vagy pártokon túlnyúló együttműködések kiinduló pontjává, had említsem meg röviden az eredetileg az Együtt miskolci aktivistái által kezdeményezett ételosztást.  Miskolcon a szervezők főznek. Hetente egyszer lényegében egy egész napot erre szánnak, az egyik főszervező nyári konyhájában alakítottak ki mostanra szinte profi felszerelést a 70-80 adag étel elkészítéséhez. A csapatban azonban vannak civilek, Párbeszédesek, és meg kell emlékezni az MSZP egyik helyi aktivistájáról, aki sokáig segítette a munkát, mára sajnos elhunyt. Az alapanyagokhoz szükséges pénzt többen adják össze. Az ételosztásról a Facebookon be szoktak számolni, így már jelentős tábor követi a munkát. Ennek eredményeként egyre többször kapnak külső adományokat, sőt tavaly az ország számos pontjából érkezett hozzájuk a nyugdíjasok Erzsébet-utalványából. Küldtek nekik már edényeket és egyre többször alapanyagokat is. (Tavaly nyáron egy cég 150 darab pálcikás fagyit szállított hozzájuk – az egyik, 50 év körüli segélyezett azt mondta utána, életében először evett ilyet! ) S az eddigi talán legnagyobb elismerésük, hogy az idén bejelentkezett hozzájuk egy miskolci középiskola tanára azzal, hogy az osztálya azt vállalta, hogy karácsony előtt egy alkalommal a gyerekek fogják összegyűjteni az alapanyagokhoz szükséges pénzt, sőt, maguk szeretnék megfőzni és kiosztani az ételt. Nem a kormány által az érettségi előtt állóknak előírt „kötelező önkéntes” munka részeként, hanem saját kezdeményezésként.

A miskolci középiskolások felajánlásánál látványosabb példa talán nincs is arra, hogyan mozdít meg és köt össze egyre több embert a szegénység és a szegény ellenes politika miatt megjelenő felelősségérzés. Ez már nemcsak tüske, ez olyan tövis, ami már valóban fájhat Orbánéknak. Nem véletlenül keresik a módját az önszerveződés elfojtásának.  De rossz hírem van számukra: aki egyszer ebbe belekezdett, azt már nem lesz olyan könnyű megállítani. Ez ugyanis nem politikai, hanem lelkiismereti kérdés.

Több mint fél millió, azaz minden harmadik magyar gyereket szegénység fenyeget.  Magyarország az uniós rangsor végén kullog e téren is. Szomorú szégyenbizonyítvány ez az Orbán-kormány közel 8 éves munkájáról, különösen annak tükrében, hogy közben valóban a korábbinál jobban teljesít a magyar gazdaság. Magyarán, a gyerekszegénység elleni küzdelemre nem azért nincs több pénz, mert nem jut, hanem azért, mert nincsen meg a szándék! Hiszen költ a kormány bőven a családtámogatásokra, csak éppen szinte minden intézkedésével azokat segíti, akik már amúgy is jól élnek.A legjobb példa erre a lakástámogatási rendszer, amelyben 10 milliós támogatást lehet kapni új építésű, akár második vagy harmadik, luxus kategóriás lakásra, de nem jut pénz szociális bérlakások kialakítására.

Az elkeserítő adatokat a gyerekszegénységről az Eurostat publikálta. Más felmérésből kiderült az is, hogy az egyszülős családokban még sokkal rosszabb a helyzet, ott a gyerekek 2/3-a él rossz körülmények között. Ezzel a most megjelent 2016-os adatok szerint 27 tagállam közül a 4. legrosszabb helyet foglalja el Magyarország. Csak Romániában, Bulgáriában és a válság sújtotta Görögországban rosszabb a helyzet (Írországra nem publikáltak adatot).  Különösen fájó, hogy a többi V4 ország sokkal jobban teljesít. Szlovákia és Lengyelország 10, illetve 11 helyezéssel áll jobban, a Cseh Köztársaságban pedig az egyik legalacsonyabb a gyerekszegénységi ráta: ott minden 6., azaz arányaiban csak fele annyi gyereket veszélyeztet a szegénység, mint Magyarországon. És persze lehet mondani, hogy a szegénységben élők aránya a világgazdasági válság időszakához képest valamelyest csökkent nálunk is, azonban az országok rangsorában elfoglalt 4. hely változatlansága arra utal, hogy ez elsősorban a világgazdasági környezet javulásának köszönhető. 

Megkérdőjelezhetetlen az Orbán-kormány felelőssége e téren: 2008 óta nem emelkedett sem a családi pótlék, sem a gyes, az egykulcsos SZJA és a családi adókedvezmény rendszere és a lakástámogatási rendszer egyaránt a magas jövedelmű családoknak kedvez. Ráadásul sem a gazdasági növekedésből fakadó többletbevételek, sem az uniós fejlesztési források elköltésénél nem prioritás a szegénység csökkentése, a szegénységhez vezető okok felszámolása.  Emlékezetes, hogy csak 2016 év végén több mint 200 milliárd forintot szórt szét soron kívül a kormány, egyebek mellett lőterekre és a közoktatás helyett az egyházi iskolákra, a szegények helyzetének javítása helyett. 

Az Együtt és a Párbeszéd szövetségének választási programjában az első helyen szerepel a gyermekszegénység csökkentése. Legsürgősebb intézkedésekként a kormányváltást követően azonnal pótolni kell a családi pótlék, a gyes és más fontos szociális ellátások 10 éve elmaradt infláció követő emelését. Igazságosabbá kell tenni az SZJA rendszerét, a lakhatásra fordított támogatásokat pedig új építésű, akár luxus kategóriás ingatlanok vásárlásának támogatása helyett sokkal nagyobb arányban a közösségi lakásszektor fejlesztésére és az adósságcsapdába került családok helyzetének rendezésére kell fordítani. Fel kell számolni a jelenleg gyorsan fokozódó iskolai szegregációt is, mert az a szegénység újratermelődésének egyik legfontosabb oka. Mindez kiemelt helyen szerepel az Együtt választási programjában, ami itt elérhető: https://program.egyuttpart.hu/

Eddig csak az eszkimókról tudtuk, hogy jégtáblára tették a magatehetetlenné vált öregeket, de már ők is közel 100 éve szakítottak ezzel a tradícióval.  Most viszont a KDNP-ről derült ki, hogy hasonló módon gondolkodik: a súlyos beteg szülő vagy a megrokkant házastárs már nem a család része. Az Együtt számára ez elfogadhatatlan.

Lúzer, aki hosszú évekig gondozza magatehetetlenné vált idős szüleit vagy házastársát, esetleg testvérét? Nos, úgy tűnik, hogy a KDNP szerint igen.  A jelek szerint nem érték számukra, ha valaki, súlyos személyes és anyagi áldozatokat vállalva hosszú éveken keresztül gondoskodik magatehetetlenné vált családtagjáról. A beteg öreg talán már nem is család része? (Eddig „csak” az egyszülősöket és a melegeket zárták ki a körből…)  B verzió: aki erre a borzasztóan megterhelő feladatra vállalkozik, annak úgyis belülről jön a motivációja, ezért mindegy, hogy adunk-e hozzá állami segítséget vagy sem.

Nehéz nem így értelmezni azt a rendkívül cinikus törvényjavaslatot, amit a kormány, Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős minisztere révén a napokban nyújtott be a Parlamentnek. Sok év halogatás után látszólag a kormány végre tenne valami érdemit az otthoni ápolást végzők helyzetének javításáért.  A javaslat azonban, bár látszólag nagyvonalú juttatást vezetne be, a valóságban csak szemfényvesztés: az érintettek rendkívül szűk körének adna egy jelentős támogatást, miközben az érintettek döntő többségének egy fillér sem jutna. Emiatt rendkívül igazságtalan, sőt, diszkriminatív.  Persze miért is lep meg minket ez egy olyan kormánytól, amely, miközben a családról és keresztény értékekről papol, a világ minden pénzét elkölti stadionokra, miközben széttárja a kezét, hogy a 3-as metró akadálymentesítésére sajnos már nem jut…

A kormány javaslata szerint bevezetésre kerülne egy új, „a tartós ápolást végzők időskori támogatása” elnevezésű rendszeres pénzbeli ellátás.  Az új ellátás azoknak a nyugdíjasoknak adna nyugdíjuk mellé havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást, akik legalább 20 éven át saját háztartásukban gondozták, ápolták gyermeküket és ennek során ápolási díjra vagy gyesre voltak jogosultak. Egy fillér sem jár azonban azoknak, akik szüleiket vagy házastársukat, esetleg testvérüket gondozták és szintén nem kap egyetlen fillért az sem, aki nem 20 évig, hanem mondjuk csak 18 évig ápolta gyermekét. További probléma, hogy az egész javaslat csak azokkal foglalkozik, akik a múltban gondozták gyermeküket. Azoknak a helyzetén semmit sem változtat, akik most végzik ezt a munkát. És bár egy füst alatt lehet, hogy nem könnyű mindent elintézni, 7 év semmittevés után sem rakott az Orbán-kormány egy menetrendet a javaslat mellé, hogy az itt megnevezett többi érintett helyzetével mikor kíván végre érdemben foglalkozni. 

Az első hallásra hazai mértékkel egész nagyvonalúnak hangzó juttatás nagyon is indokolt lehet. Ma Magyarországon egy súlyos fogyatékkal születő gyermek vagy egy baleset miatti lebénulás, egy teljes leépüléshez vezető betegség nemcsak emberi tragédia, hanem súlyos anyagi válságba is taszítja a családot. Az ezzel járó nehézségek és konfliktusok miatt sok házasság és kapcsolat felbomlik, az esetek jelentős részében a nők maradnak magukra a beteggel. A lelkileg és fizikailag egyaránt kizsigerelő feladatért pedig a legsúlyosabb állapotú betegek esetében sem kapnak többet kb. nettó 50 ezer forintnál, fogyatékos gyermek esetében ehhez jön 23 ezer forint gyes. Ennyiből kell megélnie két embernek, miközben olyan költségeik is vannak, amelyek egészséges embereknél nem merülnek fel. Ha változik is később a helyzet, sok év ápolási munka után csak nagyon rossz feltételekkel lehet ismét munkát vállalni. Így a nap végén az ápolást végzőre az elszegényedésben töltött aktív évek után idős korában is nélkülözés vár. Ezt lenne hivatott legalább utólag részben kompenzálni a kormányzati javaslat, azonban a kormány saját becslése szerint is mindössze kb. 1000 fő lenne rá jogosult. A többieknek nem jár semmi.

Ezért az Együtt módosító indítványt nyújtott be a törvényjavaslathoz, szerintünk szélesíteni kell a jogosultak körét: egyrészt be kell vonni azokat, akik nem gyereküket, hanem más közeli hozzátartozójukat ápolták. Másrészt arányos módon ellátásban kell részesíteni azokat is, akik hosszú éveken át, de 20 évnél rövidebb ideig végezték hozzátartozójuk ápolását. Az új juttatás kiterjesztenénk azokra is, akik bár a nyugdíjkorhatárt elérték, de nem jogosultak öregségi nyugellátásra (őket szintén kizárja a javaslat).

Mindemellett mielőbb meg kell emelni a családtagjukat jelenleg gondozók ápolási díját. Az Együtt választási programjában foglaltak szerint a 24 órás ápolásra szorulók gondozóinak legalább minimálbért kell biztosítani, a foglalkoztatási jogviszonyhoz kapcsolódó más fontos jogosultságokkal együtt és más eszközökkel is javítani kell mind a fogyatékkal élők, mind az őket ápolók életminőségét, és persze ezzel párhuzamosan javítani kell az intézményes ellátás esetében is a körülményeket:  https://program.egyuttpart.hu/programok/osszetarto-magyarorszag

A Fidesz-KDNP szinte sosem támogat olyan törvénymódosító indítványt, amit ellenzéki képviselő ad be. Kíváncsi vagyok, hogy ez esetben hogyan fogják megérvelni azt, hogy miért nem kell azoknak a helyzetén segíteni, akik, ahelyett, hogy intézetbe adták volna, otthonukban ápolták súlyos beteg szüleiket. De azért csendben reménykedem, hátha  belátják, hogy ez az álláspont annyira tarthatatlan, hogy egy ritka kivételt tesznek és elfogadják az Együtt módosító javaslatát. Talán mégsem merik kimondani azt, hogy a NER-ben csak azt a bizonyos jégtáblát kínálják megoldásként.

Eddig csak az eszkimókról tudtuk, hogy jégtáblára tették a magatehetetlenné vált öregeket, de már ők is közel 100 éve szakítottak ezzel a tradícióval.  Most viszont a KDNP-ről derült ki, hogy hasonló módon gondolkodik: a súlyos beteg szülő vagy a megrokkant házastárs már nem a család része. Az Együtt számára ez elfogadhatatlan.

Lúzer, aki hosszú évekig gondozza magatehetetlenné vált idős szüleit vagy házastársát, esetleg testvérét? Nos, úgy tűnik, hogy a KDNP szerint igen.  A jelek szerint nem érték számukra, ha valaki, súlyos személyes és anyagi áldozatokat vállalva hosszú éveken keresztül gondoskodik magatehetetlenné vált családtagjáról. A beteg öreg talán már nem is család része? (Eddig „csak” az egyszülősöket és a melegeket zárták ki a körből…)  B verzió: aki erre a borzasztóan megterhelő feladatra vállalkozik, annak úgyis belülről jön a motivációja, ezért mindegy, hogy adunk-e hozzá állami segítséget vagy sem.

Nehéz nem így értelmezni azt a rendkívül cinikus törvényjavaslatot, amit a kormány, Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős minisztere révén a napokban nyújtott be a Parlamentnek. Sok év halogatás után látszólag a kormány végre tenne valami érdemit az otthoni ápolást végzők helyzetének javításáért.  A javaslat azonban, bár látszólag nagyvonalú juttatást vezetne be, a valóságban csak szemfényvesztés: az érintettek rendkívül szűk körének adna egy jelentős támogatást, miközben az érintettek döntő többségének egy fillér sem jutna. Emiatt rendkívül igazságtalan, sőt, diszkriminatív.  Persze miért is lep meg minket ez egy olyan kormánytól, amely, miközben a családról és keresztény értékekről papol, a világ minden pénzét elkölti stadionokra, miközben széttárja a kezét, hogy a 3-as metró akadálymentesítésére sajnos már nem jut…

A kormány javaslata szerint bevezetésre kerülne egy új, „a tartós ápolást végzők időskori támogatása” elnevezésű rendszeres pénzbeli ellátás.  Az új ellátás azoknak a nyugdíjasoknak adna nyugdíjuk mellé havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást, akik legalább 20 éven át saját háztartásukban gondozták, ápolták gyermeküket és ennek során ápolási díjra vagy gyesre voltak jogosultak. Egy fillér sem jár azonban azoknak, akik szüleiket vagy házastársukat, esetleg testvérüket gondozták és szintén nem kap egyetlen fillért az sem, aki nem 20 évig, hanem mondjuk csak 18 évig ápolta gyermekét. További probléma, hogy az egész javaslat csak azokkal foglalkozik, akik a múltban gondozták gyermeküket. Azoknak a helyzetén semmit sem változtat, akik most végzik ezt a munkát. És bár egy füst alatt lehet, hogy nem könnyű mindent elintézni, 7 év semmittevés után sem rakott az Orbán-kormány egy menetrendet a javaslat mellé, hogy az itt megnevezett többi érintett helyzetével mikor kíván végre érdemben foglalkozni. 

Az első hallásra hazai mértékkel egész nagyvonalúnak hangzó juttatás nagyon is indokolt lehet. Ma Magyarországon egy súlyos fogyatékkal születő gyermek vagy egy baleset miatti lebénulás, egy teljes leépüléshez vezető betegség nemcsak emberi tragédia, hanem súlyos anyagi válságba is taszítja a családot. Az ezzel járó nehézségek és konfliktusok miatt sok házasság és kapcsolat felbomlik, az esetek jelentős részében a nők maradnak magukra a beteggel. A lelkileg és fizikailag egyaránt kizsigerelő feladatért pedig a legsúlyosabb állapotú betegek esetében sem kapnak többet kb. nettó 50 ezer forintnál, fogyatékos gyermek esetében ehhez jön 23 ezer forint gyes. Ennyiből kell megélnie két embernek, miközben olyan költségeik is vannak, amelyek egészséges embereknél nem merülnek fel. Ha változik is később a helyzet, sok év ápolási munka után csak nagyon rossz feltételekkel lehet ismét munkát vállalni. Így a nap végén az ápolást végzőre az elszegényedésben töltött aktív évek után idős korában is nélkülözés vár. Ezt lenne hivatott legalább utólag részben kompenzálni a kormányzati javaslat, azonban a kormány saját becslése szerint is mindössze kb. 1000 fő lenne rá jogosult. A többieknek nem jár semmi.

Ezért az Együtt módosító indítványt nyújtott be a törvényjavaslathoz, szerintünk szélesíteni kell a jogosultak körét: egyrészt be kell vonni azokat, akik nem gyereküket, hanem más közeli hozzátartozójukat ápolták. Másrészt arányos módon ellátásban kell részesíteni azokat is, akik hosszú éveken át, de 20 évnél rövidebb ideig végezték hozzátartozójuk ápolását. Az új juttatás kiterjesztenénk azokra is, akik bár a nyugdíjkorhatárt elérték, de nem jogosultak öregségi nyugellátásra (őket szintén kizárja a javaslat).

Mindemellett mielőbb meg kell emelni a családtagjukat jelenleg gondozók ápolási díját. Az Együtt választási programjában foglaltak szerint a 24 órás ápolásra szorulók gondozóinak legalább minimálbért kell biztosítani, a foglalkoztatási jogviszonyhoz kapcsolódó más fontos jogosultságokkal együtt és más eszközökkel is javítani kell mind a fogyatékkal élők, mind az őket ápolók életminőségét, és persze ezzel párhuzamosan javítani kell az intézményes ellátás esetében is a körülményeket:  https://program.egyuttpart.hu/programok/osszetarto-magyarorszag

A Fidesz-KDNP szinte sosem támogat olyan törvénymódosító indítványt, amit ellenzéki képviselő ad be. Kíváncsi vagyok, hogy ez esetben hogyan fogják megérvelni azt, hogy miért nem kell azoknak a helyzetén segíteni, akik, ahelyett, hogy intézetbe adták volna, otthonukban ápolták súlyos beteg szüleiket. De azért csendben reménykedem, hátha  belátják, hogy ez az álláspont annyira tarthatatlan, hogy egy ritka kivételt tesznek és elfogadják az Együtt módosító javaslatát. Talán mégsem merik kimondani azt, hogy a NER-ben csak azt a bizonyos jégtáblát kínálják megoldásként.

Mexikóváros, Chile, Kuala Lumpur, Sydney, Hong Kong és San Francisco – csak néhány a legvonzóbb célpontok közül ahova a „Matolcsy Tours” szervezésében az elmúlt másfél évben eljutottak az MNB vezetői és dolgozói, természetesen nem fapadoson. Egy egyhetes japán út például egy főre 4 millió forint volt, míg egy kínai utazásnál csak a repülőjegy került 2,4 millió forintba egy utasra. Mindez a Magyar Nemzeti Bankhoz beadott közérdekű adatigénylésem nyomán derült ki.    

Az MNB-s luxusutazások újabb bizonyítékai annak, hogy a Matolcsy György által vezetett jegybankban felelőtlen módon szórják a közpénzt. Másfél év alatt több mint 1700-szor utaztak külföldre a jegybanki dolgozók, köztük rengeteg egzotikus helyre. 4700 napot töltöttek külföldön és mindez nekünk, az adófizetőknek összesen 665 millió forintunkba került. Az utazások listáját böngészve gyorsan világossá válik, hogy az MNB-s utazások szervezésénél az alacsony költség egyáltalán nem szempont. Jó példa erre egy 2016. január elejei San Francisco-i rendezvény, amelyre többen is kiutaztak pár napon belül. Volt olyan utas, aki meg tudta oldani a repülőutat „mindössze” 532 ezer forintból (normálisan kb. 200 ezer forintért el lehet oda kényelmesen jutni). Azonban egy utas a delegáció többi tagjánál egy nappal korábban, január elsején repült, így az ő jegye 1,6 millió forintba került! De nemcsak az egzotikus úticélok esetében derültek ki hajmeresztő árak az Együtt adatigénylése nyomán. Volt olyan frankfurti út, amelynek esetében 800 ezer forint volt a repülőjegy, illetve egy másik alkalommal egy éjszakára 432 ezer forintot fizetett ki az MNB a szállodáért. 

A jegybank gyors magyarázata szerint azért ilyen drágák a repülőjegyek, mert számos esetben Európán belül is utazhatnak business jeggyel az MNB dolgozói. Ehhez csupán annyit jegyeznék meg, hogy a közelmúltban fapados repülővel látogatott Budapestre a dán trónörökös felesége, a leendő királyné. Érdekes módon, neki ettől nem esett le a gyémántgyűrű az ujjáról, sőt, a diadém sem a fejéről.…

A leginkább szemet szúró utak között van Jamaica, ahová négy alkalommal utaztak összesen hatan, és ennek során 11 millió forintot költöttek el. Az MNB magyarázata szerint ott szervezték az IOSCO, az értékpapír-felügyeletek nemzetközi szervezetének éves kongresszusát és mivel jövőre Magyarország lesz a szervező, a szervezet elvárta aktív részvételüket a rendezvényen. Ezzel magyarázták, hogy a négy napos kongresszust már két hónappal megelőzően kiutazott egy fő 16 napra, egy másik utazó pedig egy hétre. Illetve ezért „kellett” a hivatalos delegáció két tagjának a 4 napos kongresszus kapcsán 12 napot, további két tagjának 9 napot a luxus üdülőhelyen töltenie. Ehhez annyit érdemes azért hozzáfűzni, hogy idehaza elég gyakran vannak nemzetközi kongresszusok, ezek szervezéséhez nem kell egzotikus tanulmányút. Ráadásul a jövő évi rendezvényt nem az idei szervező Jamaicával, hanem az IOSCO madridi központjával együttműködésben kell lebonyolítani.    

Összességében 2016 és 2017 első félévének során 94 db 1 millió forintnál drágább utazás volt. Ezen belül elképesztőek a repülőjegy árak: 48 esetben volt 1 millió forint felett a repülőjegy, e téren a rekorder egy 2,4 millió forintos kínai út. Darabszámát tekintve az utazások legnagyobb része természetesen európai központokba irányult: Frankfurtba 408, Londonba 242, Párizsba 145 kiutazás történt. De több mint 100 alkalommal utaztak az amerikai kontinensre is és 38-szor jártak Kínában az MNB képviseletében.

Akárhogy is magyarázkodik az MNB, az Együtt álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy Matolcsy György jegybankjában az akár havi 8-9 millió forintot is elérő vezetői jövedelmek és a több tízmillió forintos közel ingyenes lakáshitelek mellett a külföldi utak kapcsán is ilyen mértékű pénzszórás zajlik! A jegybank függetlensége nem jogosít fel a közpénzek elherdálására! Annak érdekében, hogy kiderüljön, hogy pontosan mire költöttek ennyit és milyen szabályok szerint, további közérdekű adatigényléseket nyújtott be.

Az Együtt a nyilvánosság erejével próbálja elérni, hogy a Fidesz által uralt közintézményekben csökkenjen a közpénzekkel való visszaélés. Saját programunkban részletes javaslatokat teszünk a korrupció visszaszorítására és a közpénzek felhasználásának átláthatóbbá tételére: https://program.egyuttpart.hu/programok/megujulo-kozelet