A választási kampányt nem lehet elég korán kezdeni, legalábbis így gondolhatja Menczer Erzsébet, a lakásmutyijába 2014-ben belebukott Fideszes volt országgyűlési képviselő (http://egyuttpart.hu/menczer-erzsebet-nyugodtan-alszik/). A baj csak az, hogy a kampánynyitója helyszíneként épp egy iskolai tanévnyitó ünnepélyt választott, régi körzetében, a III. kerületben. Csak hát a lóláb nagyon kilógott, hiszen Menczernek hivatalosan semmilyen tisztsége sincsen jelenleg sem a III. kerületben, sem a Klebersberg Központnál, de még az EMMI-nél sem, amivel indokolni lehetett volna szerepeltetését.

 „Mama, egy néni politizált a tanévnyitó beszédben” – ezzel a megható mondattal indult az idei tanév nálunk és valószínűleg számos más családban is a III. kerület egyik iskolájában. A dolgot valószínűleg még a közéletileg kevésbé képzett gyerekek is észrevehették, akkora volt ugyanis a felhördülés a mögöttük álldogáló szülők körében.

A szokásos éneklős, versszavalós ünnepség  során sokán először nem is figyeltek a pulpitusra lépő nőre, Menczert 3 évvel ezelőtti bukása óta már a legtöbben elfelejtették, hiszen képviselősége alatt sem hívta fel magára a figyelmet intenzív munkával. De egyszer csak Balog Zoltán Emberi Erőforrásokért felelős miniszter szavai kezdtek felhangzani az iskolai udvaron, szinte szóról szóra úgy, ahogy előtte a híradásokban már hallhattuk, csak éppen Menczer Erzsébet szájából. A feltehetően a minisztériumban megírt és kötelezően felolvasandóként átadott szövegben záporoztak az oktatásügy sikereit bizonygató számok: az ingyen tankönyvek dicsérete, az ingyenes étkeztetés és a fejlesztésekre költött pénzek. Itt már több körülöttem álló szülő elkezdett érdeklődni, hogy vajon ki lehet ez a nő?

De leginkább akkor kapta fel mindenki a fejét, amikor a sikerpropaganda a mindennapos testneveléshez és az új tornatermekhez ért. Öngól! Ebben az iskolában ugyanis olyan kicsi a tornatermi kapacitás, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésének „eredményeként” az alsósok hetente egyszer jutnak be tornaterembe, pontosabban egy alagsori tornaszobába, ami olyan kicsi, hogy labdajátékokra nem alkalmas és olyan hideg, hogy télen sokszor még az a heti egy óra is elmaradt. Ráadásul nem is kellett volna ahhoz túl sok helyismeret, hogy Menczer átérezze a téma érzékeny voltát, hiszen a tornaterem neuralgikus probléma az állami iskolák többségében.

Arról persze nem beszélt a jelenleg az FKF felügyelőbizottsági helyével vigasztalódó bukott Fideszes, hogy a suliban úgy indul az év, hogy egy csomó osztályban tanárhiány van: van olyan osztály, ahol tavaly óta nincsen angoltanár, a másikban fél éve megoldatlan a napközi, hasonlóan más iskolákhoz.  Emellett természetesen az iskolaudvaron nyáron elvégzett tereprendezési munkákat is a szülőktől összegyűjtött pénzből finanszírozták. Nem büszkélkedett azzal sem, a beszédének helyszínt adó állami iskolának  harmad annyi költségvetési támogatás jut, mint egy hasonló méretű egyházi iskolának. Hiszen akkor valószínűleg füttyszó közepette kellett volna távoznia, míg így megúszta egy-két dühös bekiabálással.

Hol van vajon a határ? Azt sajnos kénytelenek vagyunk megszokni, hogy a polgármesterek rendszeresen kampányolnak az óvodákban és az iskolákban, hiszen arra ráfoghatják, hogy kapcsolatot kell tartaniuk a területükön lévő intézményekkel. De az azért egy másik szint, amikor semmilyen releváns, hivatalos tisztséget nem viselő politikusok rohanják le a gyerekeket és szüleiket. Mire készüljünk még? A szülői értekezletekre is bejönnek majd a Fideszes politikus klónok? Talán jövő tavasszal a már a gyerekeknek is be kell majd mutatniuk a fotót szüleik szavazólapjáról?

Az Együtt szerint az iskola nem lehet a választási kampány és a napi politika terepe. Önállóan gondolkodó, tudatos, a közös ügyeink iránt érdeklődő állampolgárokat kell nevelni az iskolákban, de annak pont az az egyik előfeltétele, hogy a pártpropagandát nem szabad bevinni az iskola falai közé. Mi olyan iskolákat szeretnénk, ahova a gyerekek örömmel mennek az évnyitóra, mert tényleg öröm a tanulás. Ehhez a pedagógusi pályát anyagi és társadalmi elismerést nyújtó hivatássá kell tenni végre. Nagyobb szabadságot kell adni a tanároknak, nemcsak a tankönyvválasztásban, hanem abban is, hogy a rájuk bízott gyerekek egyéni igényeihez alkalmazkodva, korszerű módszerekkel, kreativitásukat kibontva taníthassanak. Ehhez csökkenteni kell a tanárok óraszámát és adminisztratív terhelését is, hiszen ez már a minőségi munkát akadályozza. Ha ez megtörténik, akkor lesz ok valódi ünneplésre a tanévnyitókon.  - Addig pedig csak örüljünk a barátok és a kedvenc tanító nénik viszontlátásának, és csukjuk be jó erősen a tantermek ajtaját. Hátha legalább zárt ajtók mögött sikerül megteremteni a gyerekeknek való békésebb világot.

Ugye egyetértünk abban, hogy minden gyereknek az a legjobb, ha szerető, gondoskodó családban nevelkedhet? És abban is, hogy minden gyereknek egyformán járjon a jogbiztonság, ha például  szülei elválnak vagy egyik szülője meghal? És szerinted is minden embernek joga, hogy ha szeretné, szülővé válhasson? – Ha így tesszük fel a kérdéseket, akkor valószínűleg a józan többség igennel válaszolna rájuk. A valóságban azonban ma Magyarországon a jog sok esetben nemleges választ ad ezekre a kérdésekre és legfeljebb kerülő utakon keresztül teszi lehetővé a kívánt családok létrejöttét azoknak, akik nem a hagyományos családmodell szerint élnek. Az Együtt szerint ezen változtatni kell! A változás kiharcolásához első lépésként nyíltabban kell beszélnünk a szivárványcsaládokról.

"Egy örökbefogadási tanfolyamon az előadó a kérdésünkre, hogy mi lesz a gyerekkel, ha a hivatalos örökbefogadó (jelen esetben a párom) az örökbefogadás után néhány hónapon belül elhunyna, azt felelte, hogy „Természetesen a gyereket a gyerekvédelem elveszi.” Ez megütött, mivel legalább annyit vártam volna, hogy átgondolja a helyzetünket és azt javasolja, hogy a párom az örökbefogadás után nevezzen meg a gyerek gyámjának.” – Ez a mondat volt számomra a legsokkolóbb abban az összeállításban, amelyet a Háttér Társaság a szivárványcsaládok helyzetéről szóló kutatási eredményekből készített és amelyekről a Pride fesztivál részeként zajlott a minap beszélgetés.

A szivárványcsaládok olyan családok, amelyekben azonos nemű párok nevelnek (vagy terveznek nevelni) gyermekeket. S bár ma Magyarországon a többségi társadalom tagjai elvétve találkoznak ilyen családokkal, a valóságban egyre nagyobb számban léteznek. Az Alaptörvény azonban kirekeszti ezeket a családokat a családfogalomból. Az azonos nemű párok számára elérhető bejegyzett élettársi kapcsolatban nincsen lehetőség sem a partner vérszerinti gyerekének örökbefogadására, sem közös örökbefogadásra, és leszbikus nők párként mesterséges megtermékenyítésben sem vehetnek részt. Vannak ugyanakkor kerülőutak és kiskapuk. Csak éppen ezek a kerülőutak rendkívül megalázóak lehetnek vagy indokolatlan anyagi és egyéb nehézségeket okozhatnak. Egy leszbikus nő is részt vehet például mesterséges megtermékenyítésen, de csak ha nincsen bejegyzett élettársi kapcsolata, azaz, ha adott esetben eltitkolja létező kapcsolatát. Nem nehéz belátni, hogy ez emberileg milyen megalázó helyzeteket teremthet, sőt, felesleges konfliktusokkal terhelhet egy amúgy jól működő partnerkapcsolatot!  A gyermeknek jogilag csak az őt szülő nő lesz az anyja, a gyermeket vele közösen vállaló(!) és nevelő másik nőt nem ismerik el szülőként. 

A Háttér Társaság kutatása rávilágít arra is, hogy még mindig nagyfokú a rejtőzködés az élet minden területén.  A kutatásban érintett szülők fele nem merte elmondani gyerekorvosának, a gyermek bölcsődei gondozójának, óvónőjének vagy tanárának, hogy azonos nemű párként nevelik a gyermeket.  Ahol ez mégis kiderül, ott jellemző, hogy a szakember először nem tud mit kezdeni a helyzettel, kínos feszengés következik, mert nincsen rá szakmailag felkészítve.

Pedig a kutatásokból kiderül az is, hogy a többségi társadalomban az elmúlt években igenis növekedett az azonos nemű párok gyerekvállalásának elfogadottsága.  Sőt, a fiatalok körében már többségben vannak azok, akiknek inkább elfogadó a hozzáállása e téren és az életkor legalább részben felülírja a politikai preferenciát (azaz a jobboldali fiatalok kevésbé elutasítóak, mint pártjaik). Jó hír, hogy a személyes tapasztalás, a személyes kapcsolat szivárványcsaládokkal nagymértékben növeli az elfogadást – így megszakítandó ördögi kör az, hogy az elutasítástól való félelem miatt ne tudják az érintettek a megszokottól eltérő helyzetüket felvállalni.

Éppen azért, liberális politikai közösségként, mi az Együttben azt gondoljuk, hogy a jogkiterjesztés előkészítéséhez a társadalmi szemléletformáláson keresztül vezet az út. Ma az elutasítás egyik fontos oka az ismerethiány. E téren célzottan lehetne előre lépni például az oktatás területén, hiszen csak a szakmailag felkészített, megfelelően tájékoztatott pedagógusoktól várható el, hogy elfogadó, nyitott légkört teremtsenek, amelyben megindulhat a megismerés és megértés folyamata.

Nyílt vitában könnyebben megértethető talán a szivárványcsaládokat ma még elutasítókkal is, hogy az azonos nemű kapcsolatokban élők jogainak bővítése a valóságban nem okoz sérelmet a hagyományos családmodellben élők számára. Attól, hogy „másfajta” családok is létrejöhetnek, az ő életformájukon nem kell változtatni. Az ő jogaik nem sérülnek, másoknak viszont sok megaláztatást és nehézséget meg lehetne spórolni. Sőt, ha csak haszonelvűen nézzük, a többségi társadalom is jobban járhat a jogkiterjesztéssel. Például azért, mert a demográfiai krízissel küzdő országunkban több gyermek születhetne meg. Vagy azért, mert a kutatások szerint az LMBTQI személyek körében sokan nyitottak a nehezebben örökbe adható (pl. idősebb vagy roma származású) gyerekek örökbefogadására is.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a társadalmi vitán keresztül vezethet az út az LMBTQI emberek jogegyenlőségének megteremtéséhez, ezen belül a gyermekvállalás szélesebb körű lehetővé tételéhez is. Az Együttben felelősségünknek tekintjük, hogy a tájékoztatásban és a nyílt vitában való őszinte részvétellel járuljunk hozzá a jogkiterjesztést támogató társadalmi többség mielőbbi megteremtéséhez.

Az Együtt program ígéreteit itt olvashatod el: https://www.facebook.com/notes/szigetv%C3%A1ri-viktor/az-egy%C3%BCtt-%C3%ADg%C3%A9retei-a-2017-es-pride-ra/1153603011412798/

Szeretnék végre olyan országban élni, ahol a nyugdíjrendszer jelentősebb átalakításait olyan vita előzi meg, amelynek során az asztalfőn a jövő nemzedékek ombudsmanja ül, körülötte pedig egyenlő számban foglalnak helyet a diákszervezetek, a munkavállalók képviseletei és a nyugdíjasok szervezetei. Az Együtt szerint ugyanis egy jó nyugdíjrendszer valamennyi generáció érdekeit szem előtt tartja! Ehelyett ma Magyarországon a nyugdíj körüli vita ismét csak az emelésről, a 13. haviról és az Erzsébet-utalványokról szól, hiszen ismét populista, felelőtlen ígérgetés zajlik a nyugdíjasok szavazatainak megvásárlásáért. Az Együtt ehelyett olyan javaslatokat tesz, amelyek egyszerre teszik rugalmasabbá és fenntarthatóbbá a rendszert. Mert mi hiszünk abban, hogy a generációk véres viadala helyett a generációk józan kompromisszumaival járnának jobban mindenki.

Az elmúlt hetekben beindult osztogatási verseny után nem sok jót várhatunk a június 5-i parlamenti nyugdíj vitanaptól. A Fidesz Erzsébet-utalványos akciói, a novemberre időzített - tavaly elcsalt – soron kívüli emelés és a nyugdíjprémium belengetése után Botka igencsak megemelte a tétet: 13. havi nyugdíj, svájci indexálás (=magasabb emelés), a nyugdíjminimum duplázása és még ezen felül további emelések... És még közel egy év van a választásokig! Mi jöhet még? Talán az ingyenes Malév jegyek ígéretével fognak visszatérni Horn Gyula legszebb hagyományaihoz? (Zárójelben meg kell azért jegyezni, hogy ingyenes repkedési ígéret ide vagy oda, Horn miniszterelnöksége idején vezették be az eddigi legbátrabb, legfelelősebb nyugdíjreformot.  S bár a részleteiben voltak ugyan hibák, azóta – Bajnai Gordon néhány intézkedésétől eltekintve – szinte csak visszafele haladtunk.)

A nyugdíj osztogató-fosztogatók egy dolgot biztosan nem vesznek figyelembe: azt, hogy a fiatalok már most is a lábukkal szavaznak. Kilátástalan jövőképükbe már beégett az a gondolat, hogy nekik bizony sosem lesz ebben az országban nyugdíjuk. Ez is az egyik oka annak, hogy egyre többen szedik a sátorfájukat és inkább a brit, az osztrák vagy a német nyugdíjak fenntarthatóságához járulnak hozzá járulékfizetésükkel. Sokkoló hír a közelmúltból, hogy ma már minden hatodik(!) magyar gyerek külföldön születik: márpedig eddig sem a nyugdíj és demográfiai modellek, sem a nemzethalál víziók nem számoltak ilyen ütemű kivándorlással. A baj tehát sokkal nagyobb annál, mint ami már most is látszik. Felelősen gondolkodó politikai formáció ezért nem tehet mást, mint hogy a  13. havi nyugdíj ópiumos álma helyett olyan beavatkozásokat szorgalmaz, amely valamennyi korcsoport érdekeit figyelembe véve próbál igazságosabb rendszert kialakítani!

Éppen ezért az Együtt képviselői nem szállnak be a jövőt felélő ígérgetési versenybe! Helyette olyan megoldásokat javasolunk, amelyek figyelembe veszik a fiatalok és a ’40-es vagy ’50-es éveiket taposók érdeikeit is – hiszen a nyugdíjrendszert nemcsak általuk, de értük is kell működtetni. Eközben célzottan többet kell tenni a mélyszegénységben élő idősekért is. Hogy hangsúlyt adjak az eltérő megközelítésnek, a fiataloknak szóló javaslatokkal kezdem a felsorolást.

Megnöveljük a rendszeres, de kis összegű nyugdíjcélú megtakarításokra adott állami támogatást, ezzel a jelenleginél erősebben ösztönözzük és jobban segítjük a fiatalokat és a középkorúakat a hosszú távú nyugdíj célú takarékoskodásban! – Jelenleg is léteznek adókedvezmények nyugdíj előtakarékosságra, azonban az évente elérhető 280 ezer forintos adójóváírás megszerzéséhez összesen 1,4 millió forintot kell befizetni, azaz havonta 116 ezer forintot kell megtakarítani. Világos, hogy ezt ma csak egy nagyon szűk, magas jövedelmű réteg engedheti meg magának! Az Együtt elképzelése szerint ezzel szemben az államnak azokat kellene jobban segítnie, akik nagy odafigyeléssel és fegyelemmel havi pár ezer, esetleg 10-20 ezer forintot tudnak megtakarítani. Ebben a körben számít igazán sokat az erős állami ösztönzés, innen kell minél több munkavállalót beterelni az önkéntes megtakarítási rendszerbe. A megtakarítások kezelésére pedig a jelenleginél olcsóbb és átláthatóbb rendszert kell kialakítani – ennek ismertetése túlmutat ennek az írásnak a terjedelmén. Mivel, a korábbi magánnyugdíjpénztári rendszerrel ellentétben ez a megtakarítás nem a kötelező TB járulék átcímkézésével keletkezik, magántulajdon jellege elvitathatatlan, így a megtakarítás védettebb lesz a felelőtlen állami fosztogatással szemben. 

Emellett a cafeteria rendszer átalakításával a munkáltatói támogatásokat kifejezetten a hosszú távú megtakarítások irányába kell átcsatornázni. Azaz a munkáltató által nyugdíj – vagy más hosszú távú – megtakarítási célra befizetett támogatásnak legyen a legnagyobb az adó- és járulékkedvezménye, szemben a jelenlegi rendszerrel, amely inkább a látványsport rendezvények megtekintését(!) és évente 400 ezer forintig akár luxus kategóriás belföldi vendéglátást és szálláshelyet támogatja kiemelten.   

Nőknek és férfiaknak egységesen rugalmasabbá tesszük a nyugdíjbavonulást és a nyugdíj melletti munkavégzést, akár részmunka-résznyugdíj formájában! Az Orbán-kormány e téren is komoly károkat okozott, hiszen az egyik oldalon rendkívül merev nyugdíjkorhatárt vezetett be és megtiltotta a közszférában a nyugdíj melletti munkavégzést, a másik oldalon a „nők40” révén rendkívüli engedményt tett a nők egy csoportjának, a többi női munkavállaló és a férfiak rovására. – Az Együtt ezzel szemben arányosan magasabb nyugdíj kifizetésével mindenkit arra fog ösztönözni, hogy minél tovább hasznosítsa tudását, tapasztalatát. Ugyanakkor, aki megteheti, vagy egészségi állapota vagy családi helyzete miatt kénytelen, az pár évvel hamarabb is elmehet majd nyugdíjba, arányosan csökkentett nyugdíj mellett. Innovatív javaslatunk a részmunka-résznyugdíj rendszerének kialakítása: ez lenne az egyének és a társadalom számára egyaránt legkedvezőbb megoldás. Hiszen így például még évekig hasznosulhatna a tapasztalt szakemberek tudása, ugyanakkor több idő maradna a családi feladatokra vagy az egészség megőrzésére, miközben az aktív és a nyugdíjas életszakasz közötti átmenet fokozatosabbá válna. Sokan a részmunka lehetősége miatt valószínűleg tovább maradnának aktívak, így végül a nyugdíjuk is magasabb lehetne. Egy ilyen rendszer azért is igazságosabb lenne, mert nem tenne különbséget a nők s a férfiak lehetőségei között, ellentétben a mai szabályozással.

Szolidárisabbá tesszük a nyugdíjmegállapítás szabályait és célzott intézkedésekkel segítjük a legszegényebb idős embereket! Ahogy az egész társadalmat, úgy a nyugdíjas társadalmat is egyre jobban megosztja az Orbán-kormány. Részben a nyugdíjszabályok, részben az adórendszer, részben pedig a gazdasági környezet változása miatt mára szélsőségessé váltak a nyugdíjasok közötti különbségek is, amit egy felelős kormányzat nem nézhetne tovább ölbe tett kézzel!  Körülbelül 55 ezer olyan öregségi nyugdíjas van, aki 50 ezer forintnál akár jóval kevesebbet kap havonta (és akkor még a korhatár alatti rokkantakról, a súlyos egészségkárosodással élőkről nem is beszéltünk, akiknek az ügye külön rendezést igényel). Az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, a nyugdíjminimum  havi 28.500 forintos értéke 2008 óta nem emelkedett, így az infláció miatt vásárlóértékének több mint harmadát elveszítette. Eközben folyamatosan emelkedik a kiemelkedően magas nyugdíjban részesülők száma. Ma már 18 ezren kapnak havi 300 ezer forintnál magasabb nyugdíjat, néhány nyugdíj pedig megközelíti a havi 2 millió forintot! Az extrém magas nyugdíjak megjelenését nem az okozza, hogy néhányan ennyivel többen dolgoztak, hanem a fenti szabályokban bekövetkezett változások.

Ebből jól látható, hogy a nyugdíjas társadalomban lévő feszültségek csökkentésére nem a 13. havi nyugdíj vagy a magasabb emelés a megoldás, sőt! Miért is kellene mondjuk a félmillió forintot is elérő nyugdíjakat infláció felett emelni? Miért kellene a 30-40 ezer forint közötti nyugdíjasnak és a 300 ezresnek ugyanúgy 10 ezer forintos karácsonyi Erzsébet –utalványt küldeni? Ehelyett inkább elsőként a megállapítási szabályokat kellene újragondolni, hiszen most például  az azonos életpályát végigdolgozó emberek (mondjuk két gimnáziumi tanár) nyugdíja között jelentős különbség van csupán amiatt, ha pár év különbséggel mentek nyugdíjba.

Jól látható, hogy a közvélekedéssel ellentétben szó sincs arról, hogy minden nyugdíjas szegénységben élne és ezért a társadalomnak más fontos kiadásokkal (pl. oktatással) szemben soron kívüli nyugdíjemelésre kellene költenie. Ugyanakkor valóban vannak olyan idős emberek, akik borzasztó nélkülözésben élnek. Az ő helyzetüket részben a nyugdíjrendszeren belül, részben azon kívüli eszközökkel kell javítani. Így sürgősen szükség van a nyugdíjminimum emelésére, ami már 2008 óta nem emelkedett, összeg 10 éve változatlanul 28 500 Ft. Ez alatt közel 10 ezer forintot veszített az értékéből – ezt sürgősen pótolni kellene, ez mondhatni a minimum, amire e téren szükség van. Az Együtt erre be is adott módosító javaslatot a 2018-as költségvetés tervezetéhez. Másrészről a legszegényebb időseket egyéb eszközökkel, például a közgyógyellátás kiterjesztésével, az energiahatékonyságot javító lakásfelújítások célzott állami támogatásával (fenntartható rezsicsökkentés!) vagy akár az üres vidéki háziorvosi praxisok betöltésével kellene  segíteni.

Az itt leírtak természetesen nem azonosak egy átfogó, úgynevezett paradigmatikus nyugdíjreformmal, amelynek során, a demográfiai válság miatt az alapoktól kellene újragondolni a nyugdíjrendszer működését. Sajnos egy ilyen jelentős reformhoz szükséges társadalmi párbeszédnek a lehetősége jelenleg a science fiction kategóriájába tartozik. De már a fenti néhány beavatkozással is jelenleginél igazságosabbá és fenntarthatóbbá válna a rendszer. Erzsébet-utalványok és 13. vagy 14. havi nyugdíjak nélkül.

Porhintés, hogy mindenki jobban jár a 2018-as költségvetéssel. A kormányzati propagandában harsogott nyugdíjprémium csak arra jó, hogy elfedje, hogy a legszegényebb nyugdíjasoktól már évente közel 120 ezer forintot nyúl le a kormány. Ennyit veszítenek a gyesen lévő szülők és számos más kiszolgáltatott csoport, miközben a Putyini barátságra és a stadionokra szokásos módon ömlik a pénz el. A valóságban a 2018-as költségvetés is csak a kormány szegényellenes, jövőfelélő politikájának a folytatása.

Aki szegény, annak 2018-ban sem lesz könnyebb – így fogalmazható meg a valóságban a 2018-as költségvetés legfontosabb üzenete. Sok mindenre valóban több pénz jut, ahogy azt Varga Mihály pénzügyminiszter is állítja. Épp ezért is felháborító és elkeserítő, hogy az Orbán-kormánynak továbbra sem célja a szegénység csökkentése. Hiszen az állítólag sokat javuló gazdasági helyzetben lenne erre mód. Az Együtt politikai közössége számára elfogadhatatlan, hogy a továbbra is fontosabbak a luxusköltések, mint a napi gondokkal küszködők nehézségeinek enyhítése.

Az elmúlt években a költségvetési stabilitást az oktatásban és az egészségügyben végrehajtott megszorítás mellett részben épp a szegényektől elvett pénzekkel teremtette meg a kormány. Márpedig ez a rosszabb helyzetben élőket háromszorosan is sújtja: nemcsak pénzbeli ellátásaik nem emelkedtek, hanem épp az ország szegényebb vidékein rohadtak le leginkább az állami szolgáltatások. A több száz betöltetlen háziorvosi praxis nem a Rózsadombon, hanem többnyire a szegényebb településeken van, csakúgy, mint a szaktanár hiány, nem beszélve a szétrohadó, szegregált falusi iskolákról. Ha Budapesten is akár 2-3 hónapot kell várni egy szemészeti vagy bőrgyógyászati rendelésre, akkor képzeljük el mi van ott, ahol már rég nem jut a hálapénzre sem.

Különösen felháborító az, ami a nyugdíjakkal történik. Hatalmas sikerként van beharangozva, hogy - a sokat szidott Brüsszel pénzéből felturbózott gazdasági növekedésnek köszönhetően – idén először sor kerül az úgynevezett nyugdíjprémium kifizetésére is. Ez, a még Bajnai Gordon által bevezetett szabály 3,5%-nál magasabb gazdasági növekedés esetén juttat egyszeri kifizetésként az időseknek is a „növekedés hasznából”. Eddig persze azért nem került alkalmazásra, mert a Matolcsyék által beígért 7%-kal szemben az Orbán-kormány regnálásának első 7 éve alatt még sosem sikerült ezt a növekedési szintet elérnünk.

A nyugdíjprémium nem nyugdíjemelés, hanem egy egyszeri, eseti kifizetés: az átlagos, 120 ezer forint körüli nyugdíjasok esetében 12 ezer forint, a magasabb nyugdíjjal rendelkezők esetében pedig 20 ezer forintot jelent. És ahogy sejthető, a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőknek jut a legkevesebb: a nyugdíjminimumra, azaz 28500 forintra jogosultaknak csak kb. 4300 forintot hoz majd a postás.  

Nem vagyok persze a teljes egyenlősdi pártján, sem gazdagellenes, még ha az mostanában oly divatossá is kezd válni: igenis legyen magasabb a nyugdíja azoknak, akik több éven keresztül és több járulékot fizettek. (És akkor most attól tekintsünk el, hogy az ország szerencsétlenebb területeire, rosszabb körülmények közé születetteknek mennyi lehetőségük volt a legális munkavállalásra az elmúlt 27 évben…) Azonban a nyugdíjak közötti különbségek egészen drámaian megnőttek ez elmúlt években. Hogy csak egy szemléletes példát mondjak, míg pár éve még csak pár százan kaptak havi 300 ezer forint feletti(!) nyugdíjat, ma már közel 2000 nyugdíjas részesül ilyen kiugró ellátásban. És ennek az oka nem az, hogy ők ennyivel hosszabban és többet dolgoztak volna, mint korábban bárki más, hanem a nyugdíj és adószabályok, valamint a makrogazdasági környezet változásának együttese eredményezte ezt.

Egy normális kormány persze korrigálna a szabályokon. Az Orbán-kormány azonban épp ellenkezőleg cselekszik: a kisnyugdíjasokat üti! A 2008-as válságban ideiglenes szándékkal befagyasztott nyugdíjminimumot  ugyanis azóta sem emelték meg.  Ennek az a következmény, hogy a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők 2018-ban már közel havi 10 ezer forinttal kevesebbet fognak kapni, mint amennyi a nyugdíjminimum inflációval történő emelése alapján járna. Ez évente 120 ezer forint – szemben az egyszeri 4300 forintos nyugdíjprémiummal!

A „családbarát” kormány regnálása alatt ugyanígy évi 120 ezer forintot veszítenek a gyesen lévők (többnyire az édesanyák) és mindazok, akiknek a juttatása a nyugdíjminimumhoz kötött, így például az idősek járadékában részesülők, vagy a súlyos egészségkárosodással élők. Mindemellett 10 éve nem emelkedett a családi pótlék sem.   

Mindeközben sajnos már senkit sem lep meg, hogy pénzügyminiszter által emlegetett plusz pénzek nem kis részben megint a „férfias” területekre és a Putyinnal való barátság erősítésére jutnak: a paksi erőmű bővítésére 106, a Puskás Ferenc stadionra 64 milliárd forintot szánnak, ahogy azt Szelényi Zsuzsanna, az Együtt országgyűlési képviselője is felhívta a figyelmet a jövő évi költségvetés értékelése kapcsán.

Az Együtt számára elfogadhatatlan ez a jövőt felélő, szegényellenes politika. És ez nemcsak szolidaritás és jóérzés kérdése, hanem józan belátásé is. A magyar csodaként beharangozott gazdasági növekedés biztosan nem lesz tartós, ha a fiatalokat elbutítjuk a múltba révedő, elavult tananyaggal, ha az egészségügy szétesése miatt egyre többet leszünk betegek, vagy ha nem teszünk kísérletet végre a kirekesztettek helyzetének javítására. Így csak fokozódni fog az elvándorlás, növekedni a munkaerőhiány, nem lesz, ami a magyar gazdasági csodát életben tartsa. Aztán majd jön a fejfájós kijózanodás, ha egy napon Brüsszel megelégeli a szidalmakat és elzárja a pénzcsapot. De akkor már mindenkinek nagyon fog fájni.

Tandíjmentes első diploma, 3 év ingyenes nyelvoktatás és a Diákhitel2 tartozások elengedése – ezzel nyitja újra az Együtt a felsőoktatás kapuit, amire az Orbán-kormány jó szorosan rányomta a reteszt. A korrumpálódott, a pártpolitikával összefonódott és szégyenletes módon nem egyszer az erőszakot is takargató HÖK-öket felszámoljuk egy rendszerváltó kormány tagjaként. Helyette valódi demokratikus érdekképviseletek létrehozására ösztönözzük az egyetemi ifjúságot.

Bezáródó kapuk, elvett lehetőségek, olcsó és kiszolgáltatott munkaerő, újjáépülő osztálytársadalom – ez nemcsak az eredménye, hanem bizony a célja is annak az oktatáspolitikának, amelyet az Orbán-kormány évek óta a magyar társadalomra erőltet. Hátraarcot hirdettek és eltávolodnak mindentől, amit józan kormányok világszerte az oktatásügyben képviselnek. Rendes magyar embernek nem való a jó diploma – csak az Orbán-klán csemetéit küldik suttyomban külföldi elit egyetemekre. A többieknek elég lesz a lebutított szakiskolai képzés is! Aki pedig mégis papírt akar, az fizessen, még ha eladósodik is a következő évtizedekre! -  Pedig a távol-keleti vagy a skandináv országok gazdaságának sikerei mögött közös jellemző, hogy az oktatásba, a tudásba való beruházást kezelik kiemelt célként. De nálunk hiába jönnek a kiábrándító eredmények, Orbánék nem kapnak PISA sokkot, inkább ráadásként kiűzik az országból a nemzetközi független rangsorok szerint legelismertebb hazai egyetemet, a CEU-t is.

Pedig Magyarországon, bár sokszor a diploma sem elég a tisztes megélhetéshez, még mindig sokkal könnyebben indul neki az életnek az, akinek sikerült beverekednie magát valamelyik főiskolára vagy egyetemre. Az OECD országok közül nálunk ugyanis a legmagasabb a diplomások jövedelme a középfokú végzettséggel rendelkezőkéhez képest: több mint kétszeres a különbség. De egyre többeknek sokmilliós hitel a diploma ára, ami megnehezíti az önálló életkezdést, családalapítást.

Ezért is tartjuk mi, az Együttben sürgető feladatnak, hogy újranyissuk az egyetemek kapuit! Mi meg akarjuk adni a lehetőséget mindenkinek, hogy uram-bátyám és mutyizás helyett a tudásának növelésével juthasson előre az életben – mert csak így lehet Magyarország egy sikeresebb és boldogabb ország. Ezért az Együtt legfontosabb céljai között szerepel, hogy minél többen juthassanak korszerű tudáshoz és elismert diplomához. Ezért a felsőoktatásra fordított állami kiadások növelése mellett az alábbi követeléseket fogjuk érvényesíteni a Fidesz leváltását követően:

1. Tandíjmentessé tesszük az első diploma megszerzését és nagyobb anyagi segítség nyújtunk a továbbtanuláshoz! – Az első diploma megszerzéséhez szükséges időre tandíjmentessé tesszük a tanulást minden arra vágyó magyar fiatal számára a magyar állam által fenntartott felsőoktatási intézményekben. A tandíj eltörlésén túl emeljük a hallgatói juttatásokat, ösztöndíjakat is annak érdekében, hogy a nehezebb anyagi helyzetből érkezők is megengedhessék maguknak, hogy tanuljanak.
2. Tandíjmentesen biztosítunk 3 év nyelvi képzést a felsőoktatásban is! – Nem spórolhatunk a fiatalok nyelvtudásán! Nyelvtudás nélkül nemcsak a diplomához nem lehet ma hozzájutni, hanem jó munkahelyet is sokkal nehezebb találni. A magyar közoktatás azonban 27 évvel a rendszerváltás után sem biztosít megfelelő nyelvi képzést, ennek pótlása hatalmas anyagi teher a családoknak, fiataloknak. Ezért a nyelvoktatást az oktatási rendszer valamennyi szintjén, így az főiskolákon és az egyetemeken is tandíjmentesen és magas minőségben tesszük elérhetővé! Minden hallgatónak 3 évig biztosítani kell az idegen nyelvi képzést, elsősorban az angol nyelv magas, szakmai szintű elsajátításához. Ehhez jelentősen növelni kell a felsőoktatási intézmények nyelvoktatási kapacitását.
3. Elengedjük mindenkinek a Diákhitel2 tartozását, a már visszafizetett Diákhitel2-t adójóváírás formájában adjuk vissza! –Az Orbán-kormány rengeteg pénzt vont ki a felsőoktatásból és az így keletkező hiányt a diákokkal fizetette meg. A Diákhitel2 kizárólag a kivont állami támogatás helyettesítését szolgálta, az emiatt kialakult hiteltartozás viszont megnehezíti a fiatalok önálló életkezdését. A hitelt elsősorban azoknak kellett felvenniük, akik eleve nehezebb körülmények közül érkeztek, így nem kaptak családi támogatást a tanuláshoz. Ezért elengedjük a tartozását mindazoknak, akik már megszerezték diplomájukat. Akik még nem jutottak el a diplomázásig, azok hiányzó tanulmányaik sikeres befejezésével szintén megszabadulhatnak ettől a tehertől. Akik pedig már visszafizették a Diákhitel2-t, azok több év alatt adójóváírás formájában kaphatják vissza pénzüket. A hitel elengedésének köszönhetően több fiatal maradhat majd Magyarországon és sokan talán könnyebben térhetnek majd haza külföldről.

Ezen túl megvizsgáljuk, hogy milyen arányban van lehetőség a tandíjat a Diákhitel2 felvétele nélkül, korábban önerőből befizető lediplomázott diákok kompenzációjára, adó-visszatérítés formájában.

+1: Felszámoljuk a HÖK, a Hallgatói Önkormányzatok jelenlegi rendszerét! Helyette a hallgatók alulról szerveződve hozzanak létre új, hiteles érdekképviseleteket!

Ma a magyar oktatás nemhogy esélyt nem teremt, hanem minden korábbinál jobban növeli az otthonról hozott különbségeket. Ez az Együtt közössége számára elfogadhatatlan! Ezért beavatkozást sürgetünk az oktatási rendszer valamennyi szintjén, így a felsőoktatásban is azért, hogy minden fiatal ösztönzést és segítséget kapjon a továbbtanuláshoz!

„..a III. kerület most már egészen aljas módszereket választ.” – hangzott el Tarlós Istvántól a Megbeszéljük műsorában. „a III. kerület meghazudtolja a Belügyminisztériumot, az Országos Rendőr-főkapitányságot, a Budapest Rendőr-főkapitányságot meg a főpolgármestert.” A diktatúrák katonaságába illő Fideszes kommunikációs fegyelem világában csak kapkodom a fejemet, hogy vajon mi adhatott oly súlyos okot, hogy a Főpolgármester nyilvánosan rohanjon ki Óbuda polgármestere ellen, Óbuda pedig a kerület honlapján kérje ki magának a vádaskodást?    

A felénél kaptam el a műsort, így egy pillanatra elkezdtem reménykedni, hogy talán a Római-part ügye verte ki a biztosítékot. Tarlósnak végre elege lett abból, hogy Bús Balázs teljesen a Fővárosra tolja a felelősséget ebben az ügyben? Ezt ugyanis én is nemcsak felháborítónak, hanem még hatalmas politikai hibának is tartom a III. kerület polgármestere részéről. Hiszen mi lehetne fontosabb feladata, mint hogy gondoskodjon a fennhatósága alatt élő 55 ezer érintett ember élet-és vagyonbiztonságáról, s egyben fellépjen a kerület talán legszebb pontja, a Római-part természeti értékeinek védelmében? Hogy hiheti azt Bús Balázs, hogy nem fog neki sok ezer szavazatba 2019-ben, ha a láncfűrészek nekimennek a 100-150 éves parti fáknak, ha 6 méter széles aszfalt utat fektetnek a sétány helyére és az akár másfél méteres átmérőjű fák helyére formatervezett levendula ágyások kerülnek? Ráadásul, a partpusztítás ellenére nagyobb árvízeknél a Nánási úton ugyanúgy agyagból építenek majd ideiglenes földgátat, mivel a jelek szerint a mobilfal teljes biztonságában ők maguk sem hisznek már. – Az, hogy Óbuda polgármestere ez ügyben minden jogi, politikai és erkölcsi felelősséget eltolna magától, valóban adhat elég morális okot arra, hogy Tarlós nyilvánosan aljasozza. 

Folytatódik a műsorban szájkarate: “…a kerületi polgármester 25 méterre lakik tőlem, és valamikor a beosztottam, a helyettesem volt, nyugodtan átsétálhatna... nemcsak akkor, ha kér valamit, hanem akkor is, ha valami problémája van, és nem hiszem, hogy ezt nyílt levélben kellene feltűnősködve közölni a közvéleménnyel…” Azért lehetnek itt más problémák is, a Rómain túl is, merült fel bennem. Hiszen azzal, hogy Bús a külvárosi kerületnek már a felét fizetős övezetté tette, egyre nagyobb forgalmat terel át a hidakra és a belvárosra. Persze erre félig joggal tiltakozhat Bús, hiszen a Fővároshoz tartozó Árpád –hídi felújítása olyan csigalassúsággal halad, hogy valószínűleg már tucatnyi óbudai kapott szívinfarktust az egész napos dugókban. És a Főváros felelőssége az is, hogy nem épít érdemi számú P+R parkolót a külvárosi HÉV állomások mellett. Apropó HÉV – üthetnék egymás fejét amiatt is, hogy lehetetlenség áthaladni a békásmegyeri HÉV kereszteződésen, így a közel 30 ezres lakótelepen élők reggelente 20-30 percet is eltöltenek csak a kihajtásra várakozva.

De végül döbbentem hallom, hogy valami egészen más az ok. A rég nem látott városvezetői veszekedés egy illegálisan elhelyezett térfigyelő kamera és egy bírság miatt alakult ki. Tarlós úr felesége ugyanis 50 ezer forintos bírságot kapott egy szabálytalan kanyar miatt, amelyről a felvételt egy a kerület által „sunyi módon”, ráadásul illegálisan a főváros lámpaoszlopára elhelyezett kamera készítette. Ezért indult harcba Tarlós úr a budai autósok védelmében. Mire a kerület kiszivárogtatta egy pletykalapnak – gondolom a Habony-média valamelyik lakájtermékének – hogy a főpolgármester a felesége 50 ezer forintja miatt csinálja a balhét.

Hát így élünk mi itt, ebben a kis városban! A Római elpusztítása, 55 ezer ember életének védelme, vagy az, hogy az óbudaiak belefulladnak a dugóba nem ok arra, hogy az egyik városvezető lealjasozza a másikat. De egy fontos ember feleségének közlekedési bírsága kapcsán elő kell rántani a véres kardot!

Ezúton elnézését kérek Tarlós István feleségétől, ha a fenti cím hallatán egy pillanatra elfogta a rosszul lét. A bulváros címmel arra kellett felhívnom a figyelmet, hogy milyen elképesztő az, hogy a valóban fontos ügyek helyett kizárólag egy ilyen piti személyes ügy érdemes arra, hogy egy 1,8 milliós város és egy 120 ezres önkormányzat vezetője nyilvános vitába szálljon.

Bús Balázsnak pedig csak arra hívnám fel a figyelmét, hogy nagyon drágán meg fog fizetni 2019-es polgármester-választáson azért, ha továbbra sem tesz semmit egy valóban biztonságos árvízvédelmi megoldásért és a Római-part védelméért! A letarolt Római-part eleven emlékműként minden nap arra fog emlékeztetni minket, hogy városvezetőnk más, homályos érdekek szolgálatában eladta a partot és megfosztotta minket, itt élőket egy minőségibb, természetközelibb élet lehetőségétől. Tarlós Isvánnak pedig arra, hogy neve nem Csillaghegy megmentőjeként, hanem a Római helyére épült Tarlós-rakpart kivitelezőjeként fog örökre fennmaradni a budapestiek számára.

Mit titkol Tarlós István?

Vajon a mobilgáttal kapcsolatos veszélyek nagyobbak vagy a parti nyomvonal esetében felmerülő költségek magasabbak az eddig bevallottnál? Talán fél a városvezetés, hogy egy esetleges római-parti népszavazás előtt kiderül valami kínos részlet? Mit rejteget Tarlós? -  A Főváros vezetői már háromszor szegték meg ígéretüket a római-parti tervek nyilvánossá tételének kérdésében. Márpedig a tervek ismerete nélkül lehetetlen bármilyen érdemi társadalmi vita elkezdése, ezért azokat azonnal publikálni kell! Ellenkező esetben még a sánta kutyát is nehezebb lesz utolérni, mint a Főváros vezetőit….

Tarlós István főpolgármester tavaly novemberben még 2017. január 15-ére ígérte a Római-partra tervezett mobilgát tervének és a Nánási út-Királyok útja alternatív nyomvonalra készített megvalósíthatósági tanulmánynak a nyilvánosságra hozatalát.  Ez nem történt meg, azonban február 9-i személyes találkozónkon dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a március 6-i lakossági fórumra ígérte ugyanezt. Miután ezt a határidőt sem sikerült betartani, a fórumon kérdésemre válaszolva a helyszínen bemutatott prezentációk közzétételét másnapra, a részletes tervek publikálását pedig pár napon belülre vállalta – ez azonban 10 nap alatt sem történt meg. Úgy tűnik, hogy ők még nem tudják azt, amit pedig minden óvodás fúj: „Az ígéret szép szó...” És akkor nem fogalmazok ennél erősebben magatartásukat illetően.   

A valódi tervek helyett eddig mindössze az ezek alapján készült, a két nyomvonalat összehasonlító, bármiféle érdemi műszaki dokumentációt nélkülöző 20 oldalas kis irományocska került fel a Főváros honlapjára. Mivel ez kizárólagosan másodlagos információkat, több esetben szubjektív véleményt tartalmaz, teljesen alkalmatlan arra, hogy független szakemberek ez alapján megalapozott véleményt mondhassanak a két alternatíváról. Így a titkolózás és az ígéretek ismételt megszegése lehetetlenné tesz bármilyen érdemi párbeszédet a városvezetők és a másik oldalon a helyi lakosság, az ellenzéki politikusok és a független civil szakértők között. Pedig még a tervek alapján készült összehasonlításból is kiderül annyi, hogy egyik nyomvonalra sem készült sem társadalmi, sem környezetvédelmi hatásvizsgálat, valamint hogy a tervezők is fontosnak tartanák a lakosság korrekt tájékoztatását és a véleményük kikérését! 

Miért titkolózik Tarlós István? Mit rejtenek vajon a tervek? Milyen kockázatokat akarnak előlünk eltitkolni? Vajon nem elég biztonságos a mobilgát? Vajon a tervekből az látszana, hogy bejelentettnél sokkal drágább lehet a parti mobil védmű? Vagy az, hogy sokkal nagyobb a természetpusztítás? Esetleg az derülne ki, hogy nincsenek valós ellenérvek a Nánási út-Királyok útja alternatív nyomvonallal szemben és így valóban csak az Orbánhoz közeli ingatlanlobbi érdekeit szolgálja a Főváros, ezért kell a Római –partnak elpusztulnia?  (A parti ingatlanberuházók és az Orbán-klán közötti kapcsolatokról itt lehet további tényeket megtudni: http://magyarnarancs.hu/belpol/orbanista-milliardosok-epitkeznek-a-romai-parton-101106)

A válaszokat továbbra sem tudjuk. Néhány fontos üzenet azonban még így is meglapult a Budapesti Műszaki Egyetemen készült összehasonlító tanulmányban. Ezek közül szó szerint idézek néhányat és csak annyit fűznék hozzá, hogy a fővárosi közgyűlés végső döntésére Tarlós István tervei szerint a még a hivatalos összehasonlító tanulmányban is nélkülözhetetlennek nevezett hatástanulmányok, vizsgálatok és tájékoztatás megtörténte előtt kerülne sor:

„…az érintett lakosság korrekt tájékoztatása, véleményük kikérése is teljes mértékben indokolt.”

„Társadalmi hatás: Nehéz felbecsülni, felmérés nem áll rendelkezésre.” (Mindkét nyomvonalra ez szerepel!)

„Valószínűsíthető, hogy a parti nyomvonalon kisebb a környezetbe való beavatkozás, bár ezt hatástanulmány tudná igazolni… De figyelembe kell venni azt, hogy a mobil fal szempontjából szükséges követelményt, hogy a falhoz közel csak megfelelő növényzet ültethető, vagy megtartása fogadható el. A fák kiborulásának, rádőlésének veszélye miatt azok csak megfelelő távolságra ültethetőek és megfelelő magasságra növeszthetőek.” A dokumentum egy másik részéből pedig egyértelmű, hogy a védőtávolság, amelyen belül fák nem állhatnak, 10-10 méter a mobilgát két oldalán.  Emellett a lakossági fórumon kiderült az is, hogy a mobilgáthoz a parton egy 6 méter széles aszfaltozott „sztárdát” is meg kellene építeni szervizútként.

„A terveket ki kell egészíteni kertépítészeti és part-rehabilitációs tervekkel, azokat csak együtt szabad kezelni és ismertetni.” – Ilyen tervek nem készültek még.

És végezetül: „A közpénzek elköltése hatékony felhasználást és  fokozott társadalmi ellenőrzést igényel.” – Ez utóbbi, a terveket készítő mérnökök által megfogalmazott elvárásról már bizonyosan elmondhatjuk, hogy a római-parti védmű előkészítése során nem teljesül!

Épp ezért is lenne egyébként szükség a tervek nyilvánosságra hozatalát és egy valódi társadalmi vitát követően népszavazásra a római-parti árvízvédelem ügyében… de hoppá, itt is van még egy elfeledett Tarlós-féle ígéret! Tavaly nyáron ugyanis még azt mondta a főpolgármester, hogy népszavazás dönthet a Római sorsáról. Mára azonban erről szintén teljesen megfeledkezett, s most, hogy a kerületi ellenzéki képviselők az Együtt kezdeményezése nyomán benyújtották közös népszavazási javaslatukat, a Városháza hirtelen felesleges időhúzásnak titulálta azt.

Tarlós és Szeneczey tehát már háromszor megígérte, hogy nyilvánosságra hozzák a terveket és háromszor szegte meg az ígéretet. Emellett Tarlós megígérte a népszavazást is, de most megpróbál ez alól is kibújni. Márpedig ha városvezetők szeretnék, hogy a jövőben a szavuk bármit is érjen még a választók szemében, akkor nem tehetnek mást, mint hogy azonnal teljesítik ígéreteiket: nyilvánosságra hozzák az ominózus terveket és nem keresnek se jogi kibúvót, se kopaszra nyírt legényeket a népszavazás megakadályozására! Ellenkező esetben még a sánta kutyát is nehezebb lesz utolérni….

Tisztelt Főpolgármester és Polgármester Urak!

A római-parti mobilgát tervei kapcsán március 6-án tartott lakossági fórumon Önöknek sikerült ismét megalázniuk a III. kerület lakóit, a független szakembereket és civileket, ezzel gúnyt űztek a demokráciából, miközben a képviseleti demokráciára hivatkoznak! Több mint 5 év után először tájékoztatták a lakosokat ebben a kiemelten fontos ügyben, ám Tarlós úr, akinek ez állítólag szívügye, nem tette tiszteletét a fórumon. Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere pedig úgy ülte végig biodíszletként a közel 5(!) órás, éjszakába nyúló fórumot, hogy egyetlen szóval nem szólt hozzá sem ő, sem más a kerület vezetéséből. Az, hogy a kerület lakói közül több százan este fél 11-ig vitatkoztak az Önök megbízottaival, látványosan jelzi a helyzet súlyosságát. Tegnap este nem a hangos kisebbség, hanem az érintett lakosság képviseltette magát. Ezért most ebben a formában gyűjtöm össze Önöknek a tegnap elhangzott legfontosabb lakossági kérdéseket, hátha mégis veszik a fáradtságot az érdemi válaszra.

1. Valódi vitát láthattunk tegnap, vagy egy már megszületett döntés legitimálásához rendezett színjátékot? Szeneczey Balázs, a fórumot vezető főpolgármester-helyettes szájából ugyanis egyértelműen elhangzott: „a döntés már megszületett.” S bár elismerte, hogy az árvízvédelem a Nánási-út Királyok útja nyomvonalon is megvalósítható, egyértelművé tette, hogy a városvezetés akarata szerint a parti mobilgátat fogják megépíteni. Mire valók akkor a lakossági és a fővárosi közgyűlésen rendezendő viták? Kiket képviselnek Önök, amikor lépten nyomon képviseleti demokráciára hivatkozva nem vesznek tudomást a helyi, érintett lakosság véleményéről? Nemcsak azért tartottak fórumot, mert a gátépítéshez szükséges EU-s milliárdok felhasználásának formális feltétele a lakossági egyeztetés és az alternatív megoldások vizsgálata? Egyetlen találkozóval ezt kipipálták?
2. Törvényes volt-e egyáltalán a március 6-i lakossági fórum? Tudomásunk szerint Önöknek jogszabályi kötelezettsége a lakossági fórumot 15 nappal korábban meghirdetni. Erről az eseményről azonban csupán 6 nappal korábban jelent meg hivatalos információ, a meghirdetést a valóságban a helyi civilek és a helyi ellenzéki politikusok végezték.
3. Milyen felelősséget vállal 55 ezer emberélet- és vagyonbiztonságának kérdésében Óbuda-Békásmegyer polgármestere és városvezetése? Tisztelt Polgármester úr! Ön látványosan kivonult a római-parti árvízvédelem ügyéből. Nemcsak a lakossági fórumon, hanem évek óta nem szólal meg ebben a kérdésben, amikor megkérdezik, akkor pedig a fővárosra mutogat. Tényleg azt gondolja, hogy a kerület választott vezetőjeként ezt tiszta lelkiismerettel megteheti? Politikusként tényleg azt gondolja, hogy hiteles maradhat az, hogy a kerület számos, sokkal kisebb jelentőségű ügyében közösségi tervezést hirdet, miközben az 55 ezer ember biztonságát érintő és több 10 milliárd forintos árvízvédelem és a Római ügyéből azonban kizárja a lakosságot és a független szakértőket?
4. Mikor hozzák nyilvánosságra a terveket és a fentiek alapján van-e végre esély valódi társadalmi vitára? február 9-én Szeneczey úr személyesen azt ígérte nekem az irodájában, hogy a lakossági fórum napján nyilvánossá válik minden terv és tanulmány. Ez nem történt meg. Hogyan bízzunk így az Önök többi ígéretében? Mikor hozzák a terveket nyilvánosságra?
5. Biztonságos lesz-e a mobilgát? A tervek valódi ismerete nélkül semmiképpen sem szeretnék műszaki kérdésekben vitát nyitni Önökkel. Azonban a fórumon és az ügyben másutt is megszólaló nagyszámú független szakember, köztük vízügyi, környezetvédelmi és mélyépítő mérnökök, geodéták, meteorológusok, tájépítészek és urbanisták véleménye alapján azt meg tudom ítélni, hogy a mobilgátról nem zajlott le tisztességgel a szakértői vita sem és számtalan súlyos szakmai kérdésre nem adtak még sem a terveztetők, sem a tervezők választ. Azt pedig végképp nagyon nehezen hiszem el, hogy a folyótól távolabb és magasabbra épülő védmű kockázatosabb, nem pedig biztonságosabb lenne, mint egy parti nyomvonal.
6. Ha van 190 milliárd forint a Puskás stadionra, akkor legfeljebb néhány milliárd forinton múlik a Római sorsa? Ennyibe kerülne ugyanis a Nánási úton futó gázvezeték áthelyezése és a kb. 30-40, a jelenlegi gát kiépülése előtt a hullámtérbe épült régi családi ház tulajdonosainak kárpótlása. Az összes többi költség a parti nyomvonal esetében is felmerülne, beleértve a Nánási út műszaki felújítását, hiszen mint az tegnap az Önök szakértőitől elhangzott, az út rossz állapota miatt a felújítás mindenképpen szükséges. Emellett a kerület sportéletében fontos szerepet betöltő, sajnos már kisszámú sporttelepnek pár évente a közérdek miatt segítséget lehetne nyújtani az árvíz utáni fertőtlenítéshez, felújításhoz. Azt ugyanis senki sem vitatja, hogy a csónakházaknak és a sportolásnak Duna-parton van a helye. Azt viszont annál inkább, hogy a tudatosan ártérre épült 4 csillagos Holiday Beach Budapest / Nebro szállodát kellene közpénzen megvédeni – márpedig a tegnapi fórumon szinte kizárólag a szálloda tulajdonosa által gründolt civil szervezet képviselői, valamint az Önök és a magyar állam által támogatott sportszervezetek képviselő szólaltak fel a parti gát mellett, természetesen lakossági mezbe bújva.
7. A parti mobilgáthoz szükséges szerviz útként építendő 6 méter széles aszfaltsztráda és a 2*10méteres sávban kivágott fák mellett Önök szerint a Római valóban természet közeli állapotban maradhatna? Halhattuk az elmúlt napokban kormányzati vezető szájából, hogy a nagyberuházások látványterveit csak blöffnek kell tekinteni és a fórumon is elmondták, hogy az elkészült tervek csak egy „csontvázat” jelentenek, amelyet még fel kell öltöztetni. Mi viszont attól félünk, hogy a Római-parton csak a csontváz marad majd!

Márpedig a Római-part rehabilitációja, rendbetétele az Önök feladata, bárhol is épüljön meg a gát! Ugyanis az Önök polgármesterségének idején, az elmúlt 25 évben pusztult, rohadt le a Római. Az árvíz jó kifogás volt ahhoz, hogy semmit se költsenek a fejlesztésre.

Tisztelt Főpolgármester Úr, tisztelt Polgármester Úr! Önök szerint bárki, aki a parti gátat ellenzi, katasztrófaturista. Azonban a fórumon felszólalók nagy része, így jómagam is itt élünk a veszélyeztetett területen. A mi családjaink biztonsága a tét! Önök minket ne katasztrófaturistázzanak, hanem tekintsenek végre valódi partnernek. Fejezzék be a show-műsort és kezdődjön meg a valódi társadalmi egyeztetés és a közösségi tervezés a csillaghegyi öblözet árvízvédelméről és a Római-part jövőjéről!

Tisztelettel

Spät Judit,

Az Együtt elnökségi tagja

A magát kereszténynek hazudó Fidesz-KDNP kormány karácsony ünnepén is megmutatta, hogy csak azok nem fontosak neki, akik a leginkább rászorulnak a segítségre: a nyomorban élők. A karácsonyi közlönybe dugták el a hírt, hogy mindössze 3% plusz jut jövőre a közmunkásoknak. Szegénység mindig volt és mindig lesz. De az igenis döntés kérdése, hogy teszünk-e ellene.

Rég nem látott bőség van Magyarországon. Az elmúlt napokban jóval több 500 milliárd forintot osztogatott szét a Kormány. Jutott pénz bőven mindenre, ami a Fidesz-KDNP-nek fontos: lőterekre, vizes világbajnokságra, az egyházak programjaira és a Makovecz Alapba. És már látom magam előtt a helikopterezős, luxusmárkákkal luxusautókban luxusnyaralásokon csillogó Fideszes politikusok megdizájnolt karácsonyi Facebook-üdvözleteit, ahol a lopott gazdagság csorog le a beállított családi fotókról.

Csak a legszegényebbek nem jutottak sorra. Az idén sem. 10 éve nem emelkedik a minimálnyugdíj és az ahhoz kötődő szociális ellátások, a gyes és a családi pótlék. A közmunkások pedig, nagy kegyesen, alamizsnaként végül 3%-os emeléshez jutottak, miközben a minimálbért 15%-kal növekszik. Hiszen ha túl sokat emelnének, akkor nem jutna saját magukra. Persze van hivatalos indoklás is: a munkanélküliek belekényelmesednének a tutiba és nem keresnének kellő lelkesedéssel munkát. Hiszen megmondták már a Kormány szócsövei többször: ma Magyarországon csak annak nincsen munkája, aki nem akar dolgozni. De közben továbbra sem kapnak útiköltség térítést a közmunkások, ha maguknak próbálnak állásinterjút szervezni – az Együtt erre vonatkozó jogszabály módosítási javaslatát még novemberben söpörte le a parlamentben a Fideszes többség. Pedig csak az közel 1500 forint, ha Budapesten kell elmenni két átszállással egy interjúra. Egy borsodi vagy ormánsági zsáktelepülésről ennél sokkal több az útiköltség. De hát biztosan futja majd az 52 ezer forintról 54 ezer forintra emelkedő nettóból. Feltéve, hogy a 8 órás közmunka mellett marad ideje állást keresgélni.

Azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy a december 23-i Magyar közlönybe került ez a hír. Még ez a kormány is tudja, hogy karácsony előtt, amikor sok ember szívében felerősödik a szegényekkel való együttérzés, nagyon rosszul hangzana ez a hír. Na de a karácsonyi készülődés közben ki olvasgat már híreket? Én is csak véletlenül hallottam, mert főzés közben nálam a rádió szól a háttérben. Meg is keseredett a szám.

Nem akarok olyan országban élni, ahol lelkiismeret furdalást kell éreznem, amiért meleg szobában, finom ételekkel és csillogó ajándékokkal várjuk a karácsonyt! Nem akarok olyan országban élni, ahol a kisnyugdíjasoknak kell továbbküldeni adományként az Erzsébet-utalványt, mert tudják, hogy sokan még ennyit sem kaptak! Szegénység mindig volt és mindig lesz. De az igenis döntés kérdése, hogy milyen sokakat érint. Politikusként 2017-ben azért fogok dolgozni, hogy végre olyan döntések szülessenek, amelyek nem tovább mélyítik, hanem csökkentik a nyomort. Én ezzel az ígérettel kívánok mindenkinek boldog, békés karácsonyt!

A nyugdíjrendszer mindenekelőtt a fiatalok ügye. Ez a legfontosabb tételmondat, amit le kellene fektetni ahhoz, hogy végre érdemben lehessen beszélni a nyugdíjrendszer legnagyobb problémájáról: arról, hogy miből lesz a mai 20-, 30- és 40-eseknek nyugdíja.  Ezzel szemben a nyugdíjról szóló közbeszéd sose látott mélységbe süllyedt: már korábban is a nyugdíjemelésre és a korhatár kérdésére szűkült, azonban az elmúlt két hétben már csak az Erzsébet-utalványról, a postásról és a karácsonyi vacsoráról esett szó. 2 hetes perspektíva egy olyan kérdésben, amelyben 40 évre előre kellene tervezni! – Márpedig mi, az Együtt-ben hiszünk abban, hogy lehet józan módon is beszélni a nyugdíjrendszer problémáiról, a különböző generációk érdekeit egyaránt figyelembe véve, hogy a nagyszülőket és unokáikat ne fordíthassák egymás ellen a felelőtlenül ígérgető politikusok.

Természetesen nem lekicsinyelni akarom a nyugdíjemelés kérdésének fontosságát. Ahogy arról magam is többször szóltam az elmúlt hetekben, a nyugdíjak értékállóságának kérdése alapvető fontosságú az idősek szociális biztonsága szempontjából. Egyben egy nagyon sokba kerülő kérdés. S mivel ez az egész nyugdíj kérdéskör leginkább kézzel fogható része közel 2,7 millió ember számára, a napi politikai adok-kapok szempontjából valóban kiemelkedő fontosságú. Az Orbán-kormány rövid távú taktikai hibáját kihasználva nem véletlenül ugrott rá minden ellenzéki párt. Donald Trump és a populizmus gyors sikeréből „okulva” rögtön meg is emelte a tétet az LMP (infláció helyett reálbér növekedéshez kötött emelés), amire szégyenletes felelőtlenséggel licitált rá az MSZP egyik vezető politikusa (13. havi nyugdíj ígéretének belengetése). Rögtön sikerült példát mutatniuk arról, hogy hogyan NEM lehet a nyugdíjrendszert rendbe rakni.

Egy fenntartható és a jelenleginél igazságosabb nyugdíjrendszer körüli vitának azonban ennél sokkal többről kellene szólnia. Mindenekelőtt be kellene végre vonni a vitába a fiatalokat és a pályájuk közepén járókat. Azokat, akiknek egyrészt ki kell termelniük a mostani nyugdíjemelésekre, korhatár csökkentésekre (nők40) és persze az Erzsébet-utalványokra a pénzt, másrészt akiknek eközben már saját nyugdíjas éveikre is fel kellene készülniük.  Mert amíg a jövő nemzedékek ombudsmanja és az egyetemisták helyett csak a nyugdíjas szervezetek képviselői ülnek a nyugdíjrendszerről szóló vitákon, addig esély sincsen érdemi előrelépésre. Addig ugyanis nem fogja megérni egyetlen nagyobb politikai pártnak sem, hogy ebben az ügyben necsak a már nyugdíjasok, vagy a nyugdíjba menetelhez közel állók érdekeit képviseljék – hiszen, mondjuk ki, itt komoly érdekellentétek feszülnek a generációk között. A fiatalok pedig úgy járhatnak majd, mint azok az angol fiatalok, akik nem mentek el a Brexit ellen szavazni, majd egy reggel arra a sokkra ébredtek, hogy mások döntöttek helyettük a jövőjükről. 

Persze közhely szintjén azt mindenki tudja, hogy a rendszer válságban van, és ha így folytatjuk, akkor a mai fiataloknak nem lesz nyugdíjuk. Azonban a vita és a gondolkodás itt meg is áll. Az ország homokba fúrja fejét és próbál úgy csinálni, mintha a kérdés ezzel megúszható lenne. A kisszámú szakember pedig legfeljebb csak zárt ajtók mögött konspirál, hiszen míg a fülkeforradalmat megelőzőn legalább érdemi szakmai vita zajlott a Nyugdíj és Idősügyi Kerekasztal körül (igaz, már akkor is eredménytelenül), ma már a szakértők többsége a munkahelyét kockáztatná, ha őszintén beszélne a kérdéskörről.

Pedig nem igaz az, hogy a nyugdíjrendszer javíthatatlan. Persze ha kalapáccsal esünk neki, ahogy az elmúlt években történt, az nem segít. Hiszen egy jó nyugdíjrendszernek olyannak kellene lennie, mint egy svájci órának: finoman, precízen kialakított mechanizmusnak, ahol minden mindennel összhangban működik. A magyar nyugdíjrendszer nem lesz attól svájci, ha az indexálási szabályt onnan hozzuk, de ezen kívül mást nem tanulunk el tőlük.    

Mi, az Együttben hiszünk abban, hogy lehet józan módon is foglalkozni a nyugdíjrendszer problémáival, úgy, hogy végre figyelünk a fiatalabb generációk érdekeire is, de közben, az Orbán-kormánnyal ellentétben, nem hagyjuk éhen halni a kisnyugdíjasokat sem. Ehhez mindenekelőtt vissza kellene térni az 1997-es nyugdíjreform idején szem előtt tartott, de azóta elfelejtett elvekhez: olyan rendszerre van szükség, ami átláthatóan működik, így a ma dolgozók évről-évre nyomon követhetik, hogyan lesz nyugdíj a most befizetett járulékból. Olyan rendszer kell, ahol megéri többet dolgozni és megéri több járulékot fizetni: honorálni kell azt, ha valaki az irányadó korhatárnál hosszabban dolgozik, vagy ha magasabb fizetés után fizet járulékot. De arra is lehetőséget kell adni, hogy akinek az élethelyzete azt kívánja, az arányos csökkentés mellett hamarabb is elmehessen nyugdíjba. Olyan rendszer kell, ahol az állam a jelenleginél nagyobb mértékben, de sokkal igazságosabban elosztva támogatja az öngondoskodást, az nyugdíjcélú előtakarékoskodást. Szemben a jelenlegi rendszerrel, ahol akár milliárdokat is be lehet fektetni kamat és árfolyamadó mentesen, de a kis jövedelműeknek  nincsen elég ösztönzésük  arra, hogy forintonként rakják félre a pénzt. És olyan rendszer kell, ahol az idősek között is van társadalmi szolidaritás: ahol nincsenek egyszerre 28 500 forintos és akár fél-egy millió forintos nyugdíjak. 

Emellett az Együttben abban is hiszünk, hogy a nyugdíjrendszer problémáját nem lehet csak a nyugdíjrendszeren belül megoldani. A nyugdíjrendszer ugyanis hozott anyagból dolgozik: ha nincsen elég jól képzett dolgozó ember, akkor a legszebben megtervezett rendszerben sem lesz elég járulékfizető. Ezért a nyugdíjrendszer problémáinak kezelése szempontjából az is alapvető, hogy az Fidesz-KDNP-s pusztítás után rendbe rakjuk az oktatásügyet, hogy a fiataloknak perspektívát kínálva visszafordítsuk a kivándorlást, és hogy a közmunka csapda helyett minél több embert visszajuttassunk valódi munkahelyekre. Az Együttben ezekre is vannak javaslataink.  És ha végre lesznek jó iskolák és jó munkahelyek, akkor talán végre több gyerek is fog születni, hiszen egész más perspektívák lesznek a fiatalok előtt. Akik talán elkezdik majd elhinni, hogy egyszer még nekik is lehet nyugdíjuk.